2024. március 29. péntek | Auguszta
Aktuális

16 milliárdból összekötik Debrecent a Tiszával

16 milliárdból összekötik Debrecent a Tiszával

A Civaqua-programnak a tervek szerint három üteme lesz. Először a Tisza vizét a Keleti-főcsatornán keresztül eljuttatják a városba, a Tócó-patakba. Ezt a vizet viszik majd el a második ütemben a Nagyerdőbe (víztároló kazettákat is kialakítanak), a harmadik ütemben pedig a város keleti részén lévő jóléti tavakhoz. Az első ütemre és a második ütem előkészületeire a kormány 16 milliárd forintot különített el.

Aradi Csaba ökológus, a Hortobágyi Nemzeti Park korábbi igazgatója szerint, ha a Civaqua szükségességét és pozitív hatásait meg akarjuk érteni, a zeleméri templomromtól kell elindulnunk. Az Árpád-kori rom alatti forrásmedencéből ered Debrecen legfontosabb vízfolyása, a Tócó.

„Bővizű forrásra utal, hogy a Tócóvölgy már az őskortól lakott volt. Ezt egy kelta földvár és a levéltári adatok szerint 1330-as évektől lakott Zelemér településen található templomromok is bizonyítják” – ismertette Aradi Csaba, aki egy videóban is összefoglalta a legfontosabbakat, ezt a dehir.hu közölte. 

A Tócót mocsárforrások táplálják, ahol a víz a talajon keresztül szivárog a felszínre. Régebben több víz került a felszínre, de a nyírvíz laposok lecsapolása és vizük elvezetése okozta a talajvíz leszállását. Az ökológus arra figyelmeztet, hogy ezt a helyzetet napjainkban a klímaváltozás tovább rontja.

„Ha tovább haladunk Debrecen irányába, a Tócó erét kísérve a Mély-völgyig, akkor elérjük azt a helyszínt, ahol a Civaqua jóvoltából a Tisza vize eléri a Tócó medrét és életet lehel a kiszáradó vízfolyásba” – magyarázta.

Így folyik majd Debrecen körül a mesterséges csatorna

A tervek között az is szerepel, hogy új mesterséges tava lesz Debrecennek. Ez a Vezér utca és a Tócó találkozásánál kap helyet. Az új vízi élőhely köré parkosított területet és gyepes tisztást terveznek, továbbá sétautat, kilátóházat és játszóteret építenek. „A Civaqua a jövő fejlődését is pozitívan befolyásolhatja, javítva Debrecen környezetének minőségét” – emelte ki az ökológus.

A mesterségesen kialakított csatorna Józsától északra erdős területen át halad tovább, amelyről egy leágazás Pallagnál éri majd el a Nagyerdőt. A víz a csőből Kondorosi-érnél kerül felszínre és mederben folytatja útját.

„A szakemberek Debrecentől keletre a Kondorosi-eret csatornával szeretnék összekötni a Cserei-érrel, ezzel szabad utat biztosítanak a víznek az erdőspusztai tavakig” – fogalmazott Aradi Csaba.

A Civaqua-programra vár a feladat, hogy az erdőspuszta hangulatos tája és a debreceniek által kedvelt tórendszer megújuljon, és ismét a pihenni, sportolni vágyók nagy örömére.

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!