2025. április 14. hétfő | Tibor
Aktuális

33 év után megszűnt a Sikeres Sporthorgász

33 év után megszűnt a Sikeres Sporthorgász

Petrenka Noémi egykori laptulajdonos és főszerkesztő bejelentése szerint megszűnik a 33 éve alapított hazai nyomtatott pecás magazin, a Sikeres Sporthorgász.

Petrenka Noémi a Sikeres Sporthorgász Facebook-oldalán tette közzé a lap utolsó hónapjainak a kálváriáját, és egyúttal a vele történteket is elmesélte. Az írásnak a „Nekrológ: In memoriam Sikeres Sporthorgász” címet adta.

A bejegyzésében kiemelte, hogy hónapok óta rengetegen kérdezik tőle, hogy mi történt a lappal, de eddig ő is türelmesen várt, hátha jóra fordul a nyomtatásban legutóbb 2024. október 26-án megjelent magazin sorsa.

„Mivel jómagam január óta nem vagyok a Sikeres Sporthorgászt megjelentető kiadó alkalmazottja, csak azokat a tényeket tudom ismertetni, amelyek birtokában vagyok. (...) November végén közölték, hogy az addigi formában a kiadó tulajdonosa nem folytatja a munkát. Akkor már készült a következő szám. Január elején elbocsátottak az állásomból. Pár nap múlva felhívtak, mégis lesz újság – lesz elegendő bevétel az állami hirdetésekből. Három nap alatt megterveztük, összeraktuk az aktuális számot. Majd január végéig vártunk. Kiderült: februárban kell leadni a lapot. Februárban is vártunk. Közben többször kaptam hívást, hogy biztosan megjelenik a lap. Márciusban. Lassan március felénél járunk, és van egy kész számunk. Digitális formában. Itt tartunk most, ennyi információt tudok megosztani Veletek a mai napon a Sikeres Sporthorgászról. Minden egyéb kérdéssel a kiadót (SSH Média Kft.) keressétek” – fogalmazott Petrenka Noémi.

Az egykori főszerkesztő igyekszik mindent megtenni, hogy a magazin legalább a világhálón életben maradhasson.

„Édesapám alapította a lapot – 33 évvel ezelőtt. Tartozom neki, a családunknak és valamennyi, volt vagy jelenlegi kollégánknak, olvasónknak, előfizetőnknek, követőnknek azzal, hogy amíg tudom, ezen a felületen folytatom. Mindenekelőtt a meg nem jelent szám közzétételével. Meg fogom osztani valamennyi írást itt, a Facebook-oldalunkon” – ezek után név szerint megemlített mindenkit, akik nélkül a lap nem létezett volna, akik a kezdetektől készítették, vagy akikkel később ő is együtt dolgozhatott, vagy dolgozhat akár a folytatásban is.

A felsorolásban a következő kollégáinak mondott köszönetet: Petrenka János, Radu Morar, Zákonyi Botond, Péter Róbert, Gyulai Ferenc, Varga Gyula, Tölg István, Pénzes Bethen, Szatmári Jenő István, Domonkos Imre, Hunyadi Attila, S. Nagy István, Somogyvári József, Székely Zoltán, Bagi Gyula, Mágenheim Mihály, Fejes István, Makai Sándor, Szántó Gábor, Bokor Károly, Kövi Gábor, Horváth Zoltán, Mihalek Miklós, Kalácska István, Fazekas Norbert, Siklósi Béla, Döme Gábor, Sipos Gábor, Haskó Tamás, Ladányi Tamás, Szarka László, Csörgő Tamás, Kocsis László, Főző Péter, Büki Tamás, Balaskó Norbi, Pásztor István, Dobrai Zsolt, Tóth Dávid, Műhosz, Klátyik István, Jakó László, Oláh Csaba, Lukácsi Béla, Jankovich Krisztián, Bodolai Laci, Kovács Zsigmond, Pálfai Gábor, Andrejszky Zoltán, Matolcsy Mónika, Kovács Attila, Ács József, Paál Norbi, Költő Géza, Bujáki Géza, Szittnyai Zalán, Erdélyi Pupa Balázs, Nagy Csaba, Kátai Róbert, Burján Szilárd, Tóth Péter, Szabó Bence, Őze Dani, Szabó Attila, Vér Antal, Táncsics Aladár és Császár Erzsébet.

Ezek után a szerkesztőség tagjait emelte ki a korábbi laptulajdonos: Spolarich László, Molnár Laci, Németh Andrea, Eke Csaba, Török Marci, Békefi Judit, Simon Irén, Benes Beatrix, Braun Brigitta, Békefi Miklós, Mészáros Józsefné, Klenoczky Anikó, Klenoczky Tamás és Zsíros Zoltán.

Végezetü megemlítette azokat, akik financiálisan járultak hozzá a magazin 33 évéhez: Markóczy József, Paál István, Vékony István, Kovács Lajos, Scharf István, Rózsahegyi József, Janzsó Csaba, Nagy András, Pataki Csaba, Pankotay Gellért, Nagy Krisztián, Ágh Károly, ifj. Ágh Károly, Magyar Szilárd, Tímár Gábor, Walter Tamás, Králik Károly, Papp József, Szabó Csilla, Deák György, Czukk csali, Márton András, Valentin Katalin, Kádas József, Geiger István, Hermesz Zsolt, Csönge Ferenc, Németh Csaba, Váradi György, Magyar Gábor és Fodor Árpád.

„És köszönet illet meg mindenkit, aki valaha megvásárolta, előfizette, elolvasta a lapot, kérdezett, hozzászólt, kritizált vagy dicsért, ötletelt, esetleg bármi módon részt vett a Sikeres Sporthorgász életében!” – folytatta bejegyzését az egykori főszerkesztő, aki nagyon bízik abban, hogy az interneten folytatódhat a munka.

„Remélem, legalább ezen a platformon tovább él a magazin, és Ti, akik követitek, kedvelitek az oldalt, segítitek egy-egy like-kal és megosztással minden bejegyzésnél, hogy a Sikeres Sporthorgász minimum 40. születésnapját együtt ünnepeljük majd. Szeretnélek megkérni benneteket, ezt a bejegyzést is juttassuk el minél több platformra, hogy a Sikeres Sporthorgász print verziója méltón búcsúzhasson el” – zárta Facebook-posztját Petrenka Noémi.

A Sikeres Sporthorgász eredetileg havilap volt, néhány éve azonban kéthavi kiadásra váltottak.

A nyomtatott sajtó Magyarországon az elmúlt években jelentős visszaesést tapasztalt mind a példányszámok, mind az olvasottság terén. Ez a tendencia összhangban áll a globális médiapiaci változásokkal, amelyek során az online platformok térnyerése háttérbe szorítja a hagyományos nyomtatott médiumokat.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(fotók: Sikeres Sporthorgász FB-oldal)