Nem tudta használni az Egerszalóki-víztározónál júliusban ünnepélyesen átadott horgászturisztikai bázis közösségi terét és mosdóját Vogel Márton, a VM Fishing oldal tulajdonosa, amikor a napokban a helyszínen járt. A horgász videóban számolt be tapasztalatairól, és azt is bemutatta, milyen állapotokat talált a tóparton.
A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) korábbi beszámolója szerint július 9-én, ünnepélyesen átadták az Egerszalóki-víztározó közelében kialakított horgászturisztikai bázist.
A beruházás a 2030-ig tartó Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia pályázati forrásából valósult meg a Horgász Egyesületek Heves Megyei Szövetségének közreműködésével.
A 34 négyzetméteres épületben közösségi tér és vizesblokk kapott helyet, emellett egy tárolóépületet is kialakítottak.
A fejlesztés célja az volt, hogy kulturáltabb körülményeket biztosítsanak a horgászoknak, túrázóknak és kerékpárosoknak, valamint kisebb rendezvények megtartására is lehetőség legyen.
A Mohosz akkori tájékoztatása szerint a mosdók kártyával nyílnak majd. A fejlesztést ünnepélyes keretek között adták át, az épületet pedig Árvai Zoltán egerszalóki plébános szentelt vízzel is megáldotta.
Vogel Márton, a VM Fishing oldal tulajdonosa most azért látogatott el a víztározóhoz, hogy saját szemével is megnézze, milyen a helyszín és milyen szolgáltatásokat lehet igénybe venni. Tapasztalatairól videókat is készített.
A horgász kifejezetten pozitív tapasztalatokról számolt be a tóparttal kapcsolatban. Elmondása szerint az állások környezetét rendezettnek találta, több helyen kiülőket is látott, a partszakasz pedig szerinte kulturált és gondozott. Kiemelte a fás, árnyékos részeket, valamint azt is, hogy a nagy kiterjedésű kíméleti területet bójasorral jelölték.
Vogel Mártonnak az is feltűnt, hogy a területen kamerák működnek, miközben a tóparton szinte egyáltalán nem látott szemetet. Mint mondta, végül egyetlen üveget talált, amelyet fel is vett, majd visszasétált az autójához.
Vogel Márton megpróbált bejutni a frissen átadott épületbe is, de sem a közösségi teret, sem a mosdót nem tudta használni. Ezt követően felhívta a helyszínen feltüntetett telefonszámot, amelyet egy kedves és segítőkész hölgy vett fel.
A horgász a telefonban azt a tájékoztatást kapta, hogy az épületet egyelőre nem lehet használni, mivel még munkálatok zajlanak. Ez annak fényében volt számára meglepő, hogy korábban már látott olyan videót, amely az épület átadásáról számolt be, illetve, hogy a helyszínen még megtalálta a szalagátvágás nyomait.
Vogel Márton szerint a létesítmény a tótól valamivel távolabb található, de ezt önmagában nem tartja problémának, hiszen így kulturált körülmények között lehet elvégezni a szükséges dolgokat, nem pedig a tóparton.
A telefonbeszélgetés során arra is rákérdezett, mikor válik használhatóvá a közösségi tér és a mosdó. Azt a választ kapta, hogy erről később a közösségi médiafelületeken tájékoztatják majd a horgászokat.
Megkerestük a Mohoszt
A történtek miatt sajtómegkereséssel fordultunk a Mohoszhoz, hogy tisztázzuk, jelenleg milyen státuszban van az Egerszalóki-víztározónál kialakított horgászturisztikai bázis.
A következő kérdéseket tettük fel:
– Mi az oka annak, hogy augusztusban még nem használható a közösségi tér és a mosdó?
– Mikor kezdhetik ténylegesen használni a horgászok a létesítményt?
– Milyen munkálatok vannak még folyamatban az épületnél?
– A mosdók használatához szükséges kártyás beléptetőrendszer működik-e már?
– Mikor és milyen módon tájékoztatják a horgászokat arról, hogy a közösségi tér és a vizesblokk használhatóvá vált?
Amennyiben a Mohosz válaszol megkeresésünkre, a kapott információkkal újabb cikkben jelentkezünk.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Mohosz FB-videó képernyőfelvétel)