2026. augusztus 15. szombat | Mária
Aktuális

Halakat elrejtő horgászokat kaptak el a halőrök Hajdú-Biharban – drónvideóval

Halakat elrejtő horgászokat kaptak el a halőrök Hajdú-Biharban – drónvideóval

A nyár utolsó hónapja is mozgalmasan telik a Hajdú-Bihar Vármegyei Horgász Szervezetek Szövetségének vizein. A halőrök idén eddig több mint négyezer ellenőrzést végeztek, és bár a szabályszegések száma a horgászengedéllyel rendelkezőknél jelentősen csökkent, továbbra is akadnak kirívó esetek.

A szövetség beszámolója szerint a halőrök az elektronikus halőri alkalmazás adatai alapján eddig 4134 ellenőrzést hajtottak végre – írja a debreceninap.hu

Ezek során 69 esetben írásos figyelmeztetést adtak, míg 120 alkalommal szabálysértési eljárást kezdeményeztek.

Az ellenőrzések során 73 olyan embert találtak, aki jogosulatlanul horgászott, 12-en a megengedettnél több horgászkészséget használtak, 35 személy pedig egyéb jogsértést követett el.

A halőrök szerint továbbra is problémát jelent, hogy egyes horgászok megpróbálják elrejteni a kifogott halakat. 

Olyan eset is előfordult, amikor egy, a megyében tilalom alá eső compót rejtettek el, mások pedig azért próbálták eltitkolni a fogásukat, hogy ne lépjék túl a számukra engedélyezett kvótát.

A halőrök a rendőrség munkáját is több alkalommal segítették. A Derecskei-főcsatornán a derecskei rendőrökkel együttműködve orvhalászokat füleltek le. 

Egy másik esetben a Keleti-főcsatorna kíméleti szakaszán találtak olyan személyt, aki ott horgászott, ezzel pedig a szövetség szerint szintén orvhalászatot követett el.

Két esetről videót is közzétettek. Az egyik elkövető elrejtette a kifogott halát, míg egy másik egy kisgyerekkel dugatta el a zsákmányt.

„Ezért kell a drón” – írták a felvételhez.

A halőrök eltűnt személy keresésében is részt vettek. A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság felkérésére egy eltűnt nádudvari idős férfi felkutatásában segítettek a rendőrség és a polgárőrség mellett. 

A férfit végül egészségesen találták meg és átadták a családjának. A keresésben terepjárót és drónt is bevetettek.

A szövetség a halőri munkát a fiataloknak is igyekszik bemutatni. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőrfőkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának meghívására középiskolásoknak tartottak bemutatót a halőri feladatokról és a munkához használt eszközökről.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitánysággal közösen egy összevont óvodai napon is részt vettek Hajdúszoboszlón, ahol mintegy 800 gyermek és családjaik ismerkedhettek meg a horgászszövetség nyári programjaival, valamint a halőrzés eszközeivel.

A szövetség szerint a nyár végével sem lassul le az élet a vizeken: az őszi nagyhalas időszak még csak ezután következik, majd hamarosan a pergetőszezon is kezdetét veszi.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Hoho Youtube-képernyőfelvétel)