2026. június 9. kedd | Félix
Aktuális

Helyreigazította saját közleményét a Mohosz Deseda-ügyben

Helyreigazította saját közleményét a Mohosz Deseda-ügyben

A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) június 8-án helyreigazította a Deseda-tó Magyaregresi-ágával kapcsolatban április 27-én közzétett tájékoztatását. A módosított közleményből több, a Kaposvári Sporthorgász Egyesületet érintő állítás is kikerült.

A Mohosz április végén arról adott tájékoztatást, hogy lezárta a 2025 decemberében felfüggesztett alhaszonbérleti szerződés felülvizsgálatát, és a horgászat folytonosságának biztosítása érdekében újraköti a szerződést a Kaposvári Sporthorgász Egyesülettel. A szervezet akkor azt is közölte, hogy a hivatalos szervek a vonatkozó jogszabályokkal ellentétes gazdálkodási működés miatt vizsgálatot folytatnak az egyesülettel szemben.

A közlemény szerint a Mohosz azért döntött a horgászat lehetőségének fenntartása mellett, mert a vizsgálatok lezárultáig sem szerette volna, hogy a vízterületre látogató horgászok hátrányt szenvedjenek. Akkor azt is hangsúlyozták, hogy a vizsgálatok eredménye nagyban meghatározhatja a Deseda-tó és a Magyaregresi-ág jövőbeni hasznosítását.

A június 8-án közzétett helyreigazításban ezek a megállapítások már nem szerepelnek. A Mohosz új közleménye szerint megvizsgálta a kialakult helyzetet, majd úgy döntött, hogy a halgazdálkodási hasznosítási jog visszakerül a Kaposvári Sporthorgász Egyesülethez. 

A közleményből kikerült minden utalás a korábban említett vizsgálatokra, a gazdálkodási működéssel kapcsolatos kifogásokra, valamint arra is, hogy a vizsgálatok eredménye befolyásolhatná a vízterület jövőjét.

A Mohosz emellett arról is tájékoztatott, hogy a vízterületre vonatkozó, HORINFO szakrendszeren keresztül történő teljes körű jegyértékesítés ismét elérhetővé válik. Új elemként jelent meg az is, hogy a Kaposvári Sporthorgász Egyesület és a Mohosz között fennálló peres eljárást megszüntetik a helyzet rendezése érdekében.

A fejleményekre reagálva június 6-án a Kaposvári Sporthorgász Egyesület Facebook-oldalán közölte: a január óta tartó egyeztetések eredményre vezettek, és sikerült rendezni a Mohosszal fennálló vitás helyzetet.

„A Mohosz visszavonta a Magyaregresi-ág haszonbérleti szerződésének felmondását, így amint a halgazdálkodási hatósági bejegyzés megtörténik, remélhetőleg a jövő héten, tagjaink újra horgászhatnak a Deseda teljes területén” – adták hírül.

Az egyesület jelezte, hogy a pontos kezdési időpontról később ad tájékoztatást, egyúttal megköszönte a horgászok türelmét és támogatását.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Kaposvári Sporthorgász Egyesület)