2026. július 4. szombat | Ulrik
Aktuális

Javult a helyzet a Dömsödi Holt-Dunán, már nem pipálnak a halak

Javult a helyzet a Dömsödi Holt-Dunán, már nem pipálnak a halak

Biztató eredményekről számolt be Dömsöd polgármestere a több napja tartó védekezés után: megszűnt a halak pipálása, emelkedett a víz oldottoxigén-tartalma, a víz pedig öt fokkal lehűlt a Dömsödi Holt-Dunán.

Tarr-Sipos Zsuzsa közlése szerint július elsején, az éjszaka folyamán és július 2-án napközben is folytatódtak a védekezési munkálatok, amelyeknek már érzékelhető hatásuk van.

A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) mérései alapján a víz oldottoxigén-tartalma elmozdult a kritikus szintről, és már körülbelül 5 milligramm/liter értéket mértek.

„A legfontosabb hír, hogy halpipálást ma már nem észleltek, reméljük, a halpusztulást sikerült megállítani” – írta a polgármester.

A javulásban szerepet játszott a Középső úti átvágásnál végzett folyamatos vízkormányzás is. Ennek köszönhetően július 2-án reggel 6 óráig összesen 147.420 köbméter víztömeget sikerült megmozgatni.

A víz hőmérséklete is jelentősen csökkent: a korábbi 32 fokról 27 fokra hűlt.

Tarr-Sipos Zsuzsa jelezte, hogy tovább folytatódnak a munkálatok, a szakemberek pedig változatlanul folyamatos monitoringot végeznek.

A polgármester azt is bejelentette, hogy ismét kezdeményezni fogja a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságnál (Kdvvizig) a Soroksár I-es csatorna kotrását.

„A Holt-Dunánk vízmozgása biztosított legyen, és ne fordulhasson elő újra ilyen probléma” – indokolta a kezdeményezést.

Mint arról korábban beszámoltunk, a múlt hét végén horgászok pipáló halakat észleltek a Dömsödi Holt-Dunán. Az oxigénhiány miatt mintegy 80-100 nagyobb hal pusztult el a csaknem teljesen benőtt középső szakaszon

Azóta folyamatos vízbetáplálással, levegőztetéssel, a vízinövényzet ritkításával és a haltetemek eltávolításával próbálták javítani a helyzetet, miközben június 30-án általános horgászati tilalom is életbe lépett visszavonásig.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Tarr-Sipos Zsuzsa FB-videó képernyőfelvétel)