A Tisza vízállásának emelkedése lehetővé tette, hogy november 2-án reggel ismét működésbe lépjen a Tiszalöki Vízerőmű, amelyet a rendkívüli aszály miatt a nyár végén kellett leállítani. Az erőmű újraindításához a Tiszalök-felső vízmércén mért vízállásnak kellett meghaladnia a 450 centimétert.
Az újraindítás feltételeként meghatározott vízállás teljesüléséről az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Éduvizig) november 2-án adott hírt.
„A Tisza vízállása Tiszalök-felső vízmércén meghaladta a 450 centimétert” – jelentették be.
A vízerőmű leállítására az elhúzódó aszály miatt került sor. Augusztus 27-én a csökkenő vízhozam miatt már csak egy gépegység üzemelt, majd aznap délelőtt az áramtermelést is teljesen felfüggesztették. A leállásról augusztus 29-én számoltak be, az erőmű 67 napig nem termelt áramot.
Az Éduvizig augusztus 27-én kezdte meg a Tiszalöki Vízlépcső felvizének csökkentését, hogy többletvízhozamot juttasson a Tisza-tó, a Keleti-főcsatorna és a Körös-völgy irányába. Ezeken a területeken ugyanis súlyos vízhiány alakult ki.
Az intézkedés egyik célja az volt, hogy Kisköre felsőn minél hosszabb ideig biztosítsák a 610 centiméter feletti vízállást, ezzel támogatva a Tisza-tó vízkészletének fenntartását. Emellett a korábban betározott vízkészletet a Keleti-főcsatorna irányába is továbbították.
A vízügyi igazgatóság korábbi tájékoztatása szerint a rendkívüli vízhiányos helyzetben sem a vízszint, sem a vízhozam nem volt elegendő a vízerőmű működtetéséhez. A vízlépcső elsődleges feladata ugyanis a vízhozam szabályozása, az energiatermelés csak másodlagos funkciója.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Éduvizig)