Egy körülbelül 10-12 centiméteres kishal akadt horogra feederezés közben a Mohács-szigeten, a Duna mohácsi ágánál. A horgászok a faj meghatározásához a Magyar Haltani Társaság (MHTT) segítségét kérték.
A pecások beszámolója szerint a halat nem tudták egyértelműen azonosítani. A Google kép alapú felismerése alapján homoki küllő vagy halványfoltú küllő lehetett, ezért szakértői segítséget kértek.
A homoki küllő (Romanogobio kesslerii) teste nyújtottabb, háta alacsony, faroknyele hengeres, hátúszójában pedig általában nyolc osztott sugár található – olvasható az MHTT válaszában.
Mint írták, a képen látható hal teste ezzel szemben viszonylag magas, oldalról lapított, faroknyele pedig széles.
Ezek a tulajdonságok alapján a halványfoltú küllő és a dunai küllő is szóba jöhetett, utóbbi hát- és farokúszóján azonban nagyobb fekete pettyek láthatók.
A faj azonosításában az oldalvonal alatt és fölött húzódó fekete pontsor, a hátúszóban megszámolható hét osztott sugár, valamint a hát- és farokúszót mintázó vékony, halvány vonalak segítettek.
Ezek alapján a horgász egy védett halványfoltú küllőt (Romanogobio vladykovi) fogott – állapították meg.
halványfoltú küllő [Gobio albipinnatus (Romanogobio vladykovi)], természetvédelmi érték: 10.000 forint

Közepes és nagyobb folyóink paduczónájától egészen a torkolatig megtalálható, de jellemzően a márnazóna alatt élnek népes populációi.
Alkalmanként a befogadóból a patakok alsó szakaszaira is felhatol, valamint a tisztább állóvizekben is megél.
Leggyakoribb küllőfajunk, nem ritkán veszít rajta horgászok finom készségein.
Május és július között csoportosan ívik, köves, fonalas algás helyeken.
Testhossza ritkán haladja meg a 12 centimétert.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: MHTT)