2026. június 9. kedd | Félix
Aktuális

Különleges hibridhalat fogtak Szentendrénél

Különleges hibridhalat fogtak Szentendrénél

Egy különleges külsejű halat fogott egy horgász a Duna szentendrei szakaszán, amelyről hamar kiderült, hogy nem tartozik egyetlen fajhoz sem tisztán.

A Magyar Haltani Társasághoz (MHTT) eljuttatott beszámoló szerint a 2,85 kilós példány kishallal érkezett a horogra, majd a fotózás után visszanyerte szabadságát. 

„Van ötletem a hal faját illetően, de a biztos határozás miatt kérem a segítségüket” – jelezte levelében a M. I.

A szakértők részletesen elemezték a hal külső jegyeit, és több árulkodó tulajdonságot is kiemeltek. 

Mint írták, a viszonylag magas hát és a vörös úszók inkább a jászkeszegre utalnak, ugyanakkor a száj mérete már a balinra emlékeztet, hiszen eléri a szem vonalát. 

Hozzátették, hogy az oldalvonal mentén 60-nál több pikkely számolható, ami szintén fontos bélyeg.

A farokalatti úszó homorú szegélye és az alsó állkapocs kampós végződése újabb kapaszkodót adott az azonosításhoz. 

„Ezek a jegyek a balinra emlékeztetnek, de egyik sem olyan markáns, mint ami a hasonló méretű balinok esetében megszokott” – részletezték, kiemelve, hogy az oldalvonal pikkelyszáma sem éri el a balinra jellemző minimum 65-öt.

Az eltérő tulajdonságok végül egyértelmű irányba mutattak. Az MHTT megállapította, hogy a képen egy hibrid példány látható, amely a jászkeszeg és a balin kereszteződéséből származik. 

A szakemberek szerint mivel a hal összességében inkább a jászkeszegre hasonlít, nagy valószínűséggel egy ikrás jász és egy tejes balin összeívásából jött létre, azaz egy jászbalinról van szó (Leuciscus idus x Leuciscus aspius).

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: MHTT)