Befejeződött a halpusztulás miatt indított védekezés első üteme a Dömsödi Holt-Dunán. A vízinövényzetet ritkító Truxor gépek és a folyamatos vízmozgatást biztosító szivattyúk már elhagyták a területet, miközben a monitoring és a levegőztetés továbbra is folytatódik.
Június másodikán, csütörtökön az esti órákban befejeződtek a Truxor gépekkel végzett munkák, így a gépek levonultak a helyszínről – közölte Facebook-oldalán Tarr-Sipos Zsuzsa, Dömsöd polgármestere.
A Középső úti átvágásnál telepített traktoros szivattyúk még június 3-án 6 óráig működtek, majd azokat is elszállították.
A Petőfi hídnál ugyanakkor továbbra is három levegőztető berendezés üzemel, amelyek a víz oxigénellátásának fenntartását szolgálják.
A polgármester közölte, hogy a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság (Kdvvizig), a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) és az önkormányzat munkatársai a következő napokban is folyamatosan ellenőrzik a víz állapotát.
„A helyzet jelenleg stabil, ugyanakkor az időjárási körülmények miatt továbbra is kiemelt figyelemmel kísérjük a Holt-Duna állapotát” – hangsúlyozta Tarr-Sipos Zsuzsa.
A polgármester arról is beszámolt, hogy a védekezés mellett már a hosszú távú megoldások előkészítése is megkezdődött. Ennek érdekében kezdeményezte a Kdvvizignél a további szakmai egyeztetéseket a Dömsödi Holt-Duna jövőjéről.
A tervezett intézkedések között szerepel a Soroksár I. csatorna kotrása, a holtág iszapmentesítésének lehetősége, valamint a szükséges nádgazdálkodási feladatok áttekintése.
Mint arról korábban beszámoltunk, a múlt hét végén az extrém hőség és az oxigénhiány miatt mintegy 80-100 nagyobb hal pusztult el a Dömsödi Holt-Duna sűrű növényzettel benőtt középső szakaszán.
A Kdvvizig és az RDHSZ ezt követően folyamatos vízbetáplálással, levegőztetéssel, vízinövényzet-ritkítással és monitoringgal avatkozott be, majd június 30-án horgászati tilalmat is elrendeltek a teljes holtágon.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Tarr-Sipos Zsuzsa FB-oldala)