
Folytatta az elpusztult busák eltávolítását a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége (Kemhesz), amely ezúttal 650 kilogramm haltetemtől tisztította meg az esztergomi sódergödröt és a táti mellékágat, így az eltávolított mennyiség már átlépte az egy tonnát.
Mint arról beszámoltunk, április közepén a Sugovica bajai szakaszán és a Duna, illetve mellékágai Komárom-Esztergom vármegyei részén busapusztulást észleltek. A helyileg illetékes horgászegyesületek egyből elkezdték összeszedni a haltetemeket.
Baján harminc darab elhullott busát gyűjtött be az Aranyhal Baja Sporthorgász Egyesület, míg a Kemhesz egy nap alatt, április 19-én öt mázsa tetemet szedett össze az esztergomi sódergödörnél.
A munka nem ért véget, a tetemek begyűjtése az elmúlt napokban is folytatódott a Kemhesz által kezelt Duna-szakaszon és mellékágain.
A szövetség legfrissebb tájékoztatása szerint április 23-án, szerdán az esztergomi sódergödörből és a táti mellékágból körülbelül 650 kilogramm elhullott halat szállítottak el megsemmisítésre.
„A sódergödörben minden tetemet eltávolítottunk. A továbbiakban igyekszünk a neszmélyi mellékágban is cselekedni annak érdekében, hogy zavartalan legyen a horgásztársak időtöltése” – közölte a Kemhesz.
A két dögmentesítés akcióban már 1150 kilogrammtól tisztították meg a vizeket.
Schmidt-Kovács Bence, a Kemhesz szakmai igazgatója az első beavatkozást követően fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a halelhullás egy teljesen természetes folyamat a tavasz során.
Tél végére a halak immunrendszere legyengül, ez kedvez a betegségek kialakulásának, amely a legyengült, elöregedett egyedek pusztulásához vezet.
Azokon a vizeken, ahol nagyobb mennyiségben élnek busák, a jelenséget fokozza a hideg vízi táplálékhiány, így rövid idő alatt nagyobb mennyiség pusztulhatnak el.
A szakemberek ezt a jelenséget egy szelekciós, biológiai folyamatnak nevezik, és zömében tavasszal fordul elő.
A Pilismaróti-öbölben is pusztulnak a busák, ott három köbméternyi tetem gyűlt össze. Részletek ITT.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Kemhesz)