2024. március 1. péntek | Albin
Aktuális

Másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget a Szigetközben

Másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget a Szigetközben

A szigetközi mellékágrendszernek köszönhetően lassul az árhullám levonulása a Dunán – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.

A közleményben kifejtették, hogy a szlovákiai Duna-üzemvízcsatorna karbantartása miatt a folyón levonuló árhullám nagyobb része magyar területen, a Szigetközön keresztül folyik le.

Az erős sodrással és sok uszadékkal érkező vizet azonban a mellékágrendszer lelassítja, ezért sem az alsóbb szakaszokon, sem Budapesten nem kell árvízvédelmi készültségre számítani – hangsúlyozták.

Az előrejelzések szerint a csapadéknak és az árhullámnak a közeljövőben várhatóan nem lesz utánpótlása – tették hozzá.

A Duna felső – bajor és osztrák – vízgyűjtőin az elmúlt négy-öt nap során területi átlagban 90-110 milliméter csapadék hullott, ami árhullámot indított el.

Ennek tetőzése Pozsonyt szerda kora reggel hagyta el, szerdán Szigetköz térségében tartott – írták.

A megnövekedett víztömeg miatt a szigetközi árvédelmi szakaszokon kedden elrendelt elsőfokú (legalacsonyabb) árvédelmi készültséget szerda reggeltől másodfokra emelték, ugyanakkor – a mellékágak lassító hatása miatt – a Szigetköz alatti Duna-szakaszokon a vízállás sehol sem éri majd el az  elsőfokú készültségi szintet – emelték ki.

Hozzátették: Budapestnél előreláthatólag péntek reggel, az alsó rakpart szintje alatt bő két méterrel következik be a tetőzés.

A vízitúrázók figyelmét továbbra is felhívják arra, hogy legyenek körültekintők: a megnövekedett vízhozam erős áramlást, magasabb vízszintet, és több uszadékot eredményez a hullámtérben, a parti sáv eróziója miatt pedig gyakrabban kell vízbe dőlt fákra számítani – olvasható a közleményben.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitóképünk illusztráció, forrása: Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság)