2024. május 6. hétfő | Frida, Ivett
Aktuális

A Kákafoki-holtágon is megjelentek a vízirendőrök, kötelező a SUP-on a mentőmellény

A Kákafoki-holtágon is megjelentek a vízirendőrök, kötelező a SUP-on a mentőmellény

Vízirendészeti fórumot tartottak csütörtökön, amelynek témája a Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körösön (Kákafoki-holtágon)való közlekedés, a vízirendőrök megjelenése és a különböző vízi eszközökhöz szükséges biztonsági felszerelések ismertetése volt.

A beol.hu beszámolója szerint Csorbáné Dávid Ivett rendőr törzsőrmester elmondta, azért rendezték a fórumot Kovács Júlia Éva rendőr százados, közlekedési alosztályvezetővel és Medve Istvánnal, mert többen keresték meg a Szarvasi Rendőrkapitányságot, miszerint megijedtek attól, hogy a vízen rendőröket láttak. 

Hozzátette, azért észlelhették a rendőröket, mert az idei szezont úgy kezdték meg, hogy immár a kapitányságuknak is van vízirendészeti hajója, így innentől a holtágon is jelen lesznek, és igyekeznek betartatni a szabályokat a balesetek megelőzése érdekében. 

Ezen az eseményen pedig főként a szállásadóknak kívánnak segítséget nyújtani abban, hogy miről kell tájékoztatniuk a turistákat, illetve amennyiben a nyaralókkal együtt bérbe adják nekik a különböző vízi eszközöket (például csónak, kajak, kenu, SUP, vagy vízi bicikli), úgy milyen biztonsági felszereléseket szükséges adni melléjük.

Medve István főtörzsőrmester, vízirendészeti KMB-s elmondta, idén a Szarvasi Rendőrkapitányság Baleset-megelőzési Csoportja kiadott egy tájékoztatót Biztonságban vízen és vízparton! címmel. Ez az ezres példányszámban szétszórt kiadvány tartalmazza többek között azt, hogy milyen biztonsági előírásokat kell betartani a vízben való tartózkodás és a vízi közlekedés során. 

Azonban a járőrözések alatt azt tapasztalták, hogy a legtöbb vendég nem ismeri a tájékoztatót, és nem is kaptak felvilágosítást senkitől a helyi szabályokkal, előírásokkal kapcsolatban. Éppen ezért szeretnék a fórumon keresztül a szállásadókkal megismertetni a kiadványt és annak tartalmát, hiszen a Szarvasra érkező turisták velük találkoznak először, és tőlük informálódnak.

A főtörzsőrmester hangsúlyozta, amennyiben a szálláshellyel együtt bérbe adnak vízi járműveket is, úgy szükséges egy nyilatkozatot is kitölteni. Továbbá tájékoztatni a bérlőt a biztonsági előírásokról, és biztosítani számára például a SUP esetében mentőmellényt. 

Kiemelte, az említett előírásokról szóló tájékoztatót minden szállásadónak továbbítani fogják e-mail formájában, és javasolják, hogy a házirend mellé függesszék ki azokat.

A fórumon a szállásadók életszerűtlennek véleményezték a SUP-on való mentőmellény használatot. 

A főtörzsörmester ugyanakkor elmagyarázta, hogy a holtág adottságai miatt veszik a SUP-ot vízi sporteszköznek, amin így kötelező a mentőmellény használata. 

Ez utóbbiból a választék igen bőséges, olyan verzió is beszerezhető belőle, ami nem zavaró evezés közben. Azonban, ha úszóeszköznek tekintenék a Körös-Holtág területén a SUP-ot, úgy azzal az érvényben lévő fürdőzési szabályozások és tilalmak miatt nem lehetne áthaladni például a hidak alatt, vagy a kikötők mellett. Hiszen ezeken a helyeken tilos a fürdőzés. Ezért választják inkább Szarvason a vízi sporteszközként való besorolást a SUP esetében, mivel így szabadabban evezhetnek vele, viszont mentőmellény szükséges hozzá.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitóképünk illusztráció, forrása: MTI/Máthé Zoltán)