A Fehérvárcsurgói-víztározón zajló, napok óta tartó helyzet hátterét ismertette a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége (Hofesz) a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben, amelyben a kialakult vitás ügy részleteire is kitért.
A szövetség tájékoztatása szerint a víztározó nem jóléti besorolású víztestként működik, ezért a magyar állam tulajdonában álló terület vagyonkezelőjeként a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Kdvvizig) a hatályos jogszabályi előírások alapján jelenleg nem enged strandolást és vízisport-tevékenységet a területen. Ennek megfelelően a horgász szövetség mint alhaszonbérlő tiltó táblákat helyezett ki a vízparton.
A bejegyzés kitér arra is, hogy amennyiben bárki hivatalos strand létesítését kezdeményezné, ahhoz több jogi és szakhatósági feltétel teljesítése szükséges, beleértve egyebek mellett a mentőszolgálat biztosítását és a rendszeres vízminőség-vizsgálatokat is.
A szövetség hangsúlyozta, hogy a halgazdálkodási feladatok ellátása tartozik a profiljába, strandüzemeltetést nem végez.
A Kdvviziggel egyeztetve hivatalos állásfoglalást is kértek az ügyben, amelynek kézhezvételét követően további tájékoztatást adnak.
A Hofesz szerint a víztározón zajló országos bajnokság idején egyes vízisporteszközzel közlekedő személyek a kijelölt versenypálya területére, a bójákkal határolt zónába is behajóztak, ahol a versenyzők mozgását is zavarták. Az érintett személyek a helyzetet azzal indokolták, hogy számukra ez „chill” jellegű kikapcsolódás, ugyanakkor a szervezők álláspontja szerint ez a magatartás a verseny lebonyolítását is veszélyeztette.
A halőrök intézkedései, valamint a rendőrség jelenléte mellett is kialakultak konfliktushelyzetek, mivel az érintett nem minden esetben működött együtt a hatóságokkal és a helyszíni személyzettel.
A Hofesz hangsúlyozta: a versenypálya ilyen módon történő megzavarását nem tartják elfogadható viselkedésnek, és példaként azt is felhozták, hogy ez olyan helyzethez hasonlítható, mintha valaki egy lezárt városrészben zajló futóversenyre autóval hajtana be, arra hivatkozva, hogy nem lát benne akadályt vagy zavaró tényezőt.
A szövetség arra is felhívta a figyelmet, hogy egy esetleges baleset vagy sérülés bekövetkezése esetén az engedély nélküli vízisport-tevékenység komoly felelősségi kérdéseket vetne fel, és véleményük szerint ilyen helyzetben az érintett személy maga is a baleset körülményeit és a tájékoztatás hiányát kérné számon.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitóképünk illusztráció, forrása: Wikipedia)