2024. október 12. szombat | Miksa
Aktuális

Videó: brutális bosszút állt a horgászon egy tengeri ragadozó

Videó: brutális bosszút állt a horgászon egy tengeri ragadozó

A sporthorgászat bizony nemcsak játék és mese.

Tengeri horgászoknak sikerült egy parádés méretű marlint, másnéven nyársorrú halat akasztaniuk.

Egyikőjük igyekezett a zsinór húzásával kiemelni, irányítani a zsákmányt, de erre nem igazán volt szükség.

A ragadozó ugyanis felugrott a hajóra, és nevéhez méltó módon szinte felnyársalta az egyik pecást, aki jókorát esett, és bizonyára meg is sérült.

A történtek abszolút úgy értelmezhetők, mintha a marlin mérgében, bosszúra szomjasan támadt volna rá a horgászokra.

Valójában sokkal inkább arról lehetett szó, hogy menekülni próbált, és egy ugrás után csak lendületből repült fel életveszélyt jelentő módon a hajóra a pecások felé.

A halat ezek szerint nem sikerült teljesen kifárasztani, hiszen az utolsó erejét összeszedve megmutatta, hogy milyen veszélyes tud lenni.

A marlin egy rendkívül gyorsan úszó hal. A táplálkozása során jellemzően kisebb halakat, tintahalakat, valamint egyéb tengeri állatokat fogyaszt.

A marlinok hosszú, nyársszerű orrukat gyakran használják arra, hogy csapást mérjenek a zsákmányra, mielőtt elfogyasztanák.

Tipikusan a meleg, trópusi és szubtrópusi vizekben élnek, úgymint az Atlanti-óceánban, a Csendes-óceánban, illetve az India-óceán bizonyos részein.

A marlinhorgászat népszerű helyszínei közé tartozik Mexikó, a Karib-térség és Florida környéke, valamint az ausztráliai és a dél-afrikai partok.

További érdekes videók ERRE.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: fuck.the.taxman Instagram-oldal képernyőfelvétel)