
A Csaba, a biztonsági őr a TikTokon osztott meg egy videót, amelyen azt állítja, hogy egyetlen óra alatt fogott tizenegy darab pontyot Biatorbágyon.
A videómegosztó oldalon többen is kérdőre vonták, hogyan vihetett haza egy focicsapatnyi halat. (Azt, hogy igaz-e egyáltalán a történet, mindenki döntse el maga!)
Annyira egyedin adta elő a sztorit Csaba, hogy szó szerint leiratoztuk. Íme:
– Ma mentem le hajnali 2-kor, egy óra alatt fogtam tizenegy darabot. Hatot otthon hagytam Biatorbágyon, azt lepucoltam, beszeleteltem, mindennek megcsináltam a fejét is, úgyhogy az a fagyasztómban van, ötöt elhoztam Ófaluba. Ez az öt darab körülbelül vagy húsz kiló. Úgyhogy otthon is maradt ugyanennyi, húsz kiló.
– Úgyhogy majd' megszakadtam a k*rva életben, mire hazahoztam izé, hazavittem izé a házamig az izé a kurva halat. Ráadásul meg is merültem úgy a folyóban, hogy őrület, nem gondoltam a súlyra, pedig nyakig érő gumiruhába mentem. Úgyhogy nem semmi, teljesen ott még le kellett vetkőznöm egy szál gatyán és kiönteni a gumiruhából a vizet. Volt benne abban is vagy ötven liter. Úgy megmerültem, a franc egye meg.
– Úgyhogy egyből izé, majdnem két liter bort bevertem, úgyhogy fürdőkádba befeküdtem, hogy azért ne legyen semmi bajom, akkor készítek bor mellé még egy pici kis aszpirin is. Az volt két fél pálinka, az volt az aszpirin, úgyhogy erről ennyit.
– A hal megvan karácsonyra, ez halálbiztos, úgyhogy ma is az egyiket azt. Ezek marha nagyok. Úgyhogy még el is basztam nem is egyet, mert kifelé hozza a rohadt szemétláda, mire én utána tekerek és berántok, már le is akad a rohadt tűről a sz*r g*ci.
– Egy tűvel pecáztam, ha a nádasba viszi, azzal együtt kihúzom. Akkor nem akad el, mert rajta van a hal, áthúzom a nádon is. Nem sokat sz*rozok én. Na, erről ennyit.
– Úgyhogy lehet zabálni karácsonyra, mire ezt megpucolom, abban biztos, hogy hülyét kapok, mert otthon lepucoltam hatot, úgyhogy megy a fagyasztóba ez is, de egyet megcsinálok ma belőle. Ki lesz rántva, megy hozzá izé, nem tudom, krumplit csináljak, vajas krumplit vagy csak sült krumpli hozzá. Úgyhogy erről ennyit.
– Ezekbe lesz annyi ikra, mint a franc, meg izé, haltej vagy fehér máj, vagy mi a tököm. Úgyhogy otthoniban is volt rendesen. Annak is kilója nyolc-kilencezer forint, a sz*r belsőségnek. Na, erről ennyit.
– Úgyhogy ezeknek is megcsinálom mind az ötnek azt a kib*szott b*zi nagy fejüket. Itt az egyik még él is, itt tátog, ez az utolsó tetű a. Na, erről ennyit.
– Így kell pecázni. Egy óra alatt tizenegy darab. Otthon hatot csináltam, meg itt meg így ötöt Ófaluban. És akkor még fogok a Dunából is egy jó pár kilót, biztos, halálbiztos. Na, erről ennyit. Pecások, így kell nyomatni a halat.
@csabaabiztonsagior eredeti hang - Csaba a biztonsági őr
További érdekes videók ERRE.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: csabaabiztonsagior TikTok)