Rövid időn belül ismét kifogták a Látóképi-víztározó legismertebb pontyát, a Félszemű néven ismert óriást. A különleges hal ezúttal 34,50 kilogrammos tömeggel került mérlegre, miután egy apa–fia páros horgára akadt.
A Látóképi-víztározó legnagyobb pontyát ezúttal Holhós János és fia fogta meg június végén, dobós horgászat közben – számolt be róla a Ponty Centrum Horgász Egyesület.
A horgászok a nagy vízen, a külső íven, a 2-es állás mellett vertek tábort, amikor jelentkezett a kapás.
A fárasztás végén nem akármilyen hal került a fényképező elé: a tó legendás óriása.
A nagy meleg miatt a pontyról vizes fotók is készültek, a parton pedig csak a lehető legrövidebb ideig tartózkodott, mielőtt visszanyerte szabadságát.
Ezúttal 34,50 kilogrammot mutatott alatta a mérleg. Bár a tömege elmaradt a korábbi rekordközeli fogásoktól, ez még mindig kivételes méretű pontynak számít.
https://pecaverzum.hu/fotok/ujra-horogra-akadt-a-latokepi-viztarozo-36-kilos-pontya--fotokkal
Mint arról korábban beszámoltunk, Félszemű pár hete is horogra került, akkor Németi József fogta meg 36,20 kilogrammosan.
A pontyot 2018 májusában jelölték meg chippel, amikor még 15 kilogramm alatti volt a tömege. Azóta többször is kifogták, és évről évre gyarapodott: 2024-ben már 33,35 kilogrammot nyomott, 2025-ben pedig 37,2 kilogrammos fogást is hitelesítettek róla.
A hal neve egyébként megtévesztő: mindkét szeme ép, az egyik azonban befelé fordul, innen kapta a „Félszemű” becenevet.
A Ponty Centrum Horgász Egyesület ezúttal is arra kérte a horgászokat, hogy továbbra is vigyázzanak a különleges példányra és becsüljék meg ezt a kivételes halat.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Látóképi-víztározó FB-oldala)