2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Galériák

Háromnapos horgászattal pihenték ki a fáradalmakat a magyar mentősök

Háromnapos horgászattal pihenték ki a fáradalmakat a magyar mentősök

Pénteken három napon át tartott az Országos Mentőszolgálat éves horgászversenye, amelyen tíz csapat vett részt. A peca mellett a gasztronómia is terítékre került, ugyanis hagyományosan a halászléfőző versenyt is meghirdették.

A baon.hu beszámolója szerint a kiskunmajsai mentősök voltak a házigazdái az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) éves horgászversenyének. 

A Majsa-tónál pénteken kezdődött a mentős pecások háromnapos versenye, amire az ország szinte minden részéről érkeztek horgászok. Farkas Tibor, az OMSZ HE egyik szakosztályvezetője elmondta: a verseny – amit immár 26. alkalommal rendeznek meg – kiváló alkalom a régi és az új barátságok erősítésére, illetve a közösségépítésre is.

A házigazda majsai mentősök nevében Péli Viktor mentőápoló köszönetet mondott a rendezvény minden támogatójának, kiemelten Kiskunmajsa önkormányzatának és a Kiskunmajsai Sporthorgász Egyesületnek, akik első szóra átadták használatra a tavat és mindenben segítőkészek voltak.

A feeder és úszós pecások versengése mellett halászléfőzésben is versenyeztek a résztvevő csapatok. A zsűri végül a Dunaszentbenedeken élő Hári Tibor bajai halászlevét ítélte a legfinomabbnak. A nyugdíjas mentősofőr ezzel immár a nyolcadik alkalommal nyerte el a győztesnek járó trófeát.

A vasárnapi éremosztón dr. Zentay Attila, az OMSZ regionális igazgatója hangsúlyozta: a mentősök hivatása állandó feszültséggel jár, és ezért fontos számukra a rekreáció, a pihenés, amelynek legjobb módja a rendszeres sportolás, amelynek egyik formája a horgászás.

A horgászversenyen összesen tíz csapat indult. Az úszós kategóriában a csapatversenyt az OMSZ Haldorádó nyerte, a legnagyobb, 5750 gramm tömegű halat Sági István (Tiszalök) fogta. 

A feeder kategória győztese a gyulai és székesfehérvári bajtársak alkotta Gyula Team lett. A legnagyobb halat ebben a kategóriában Kővári Tünde (Fehárvári Négyek) akasztotta, aki egy 6075 grammos halat fogott. Az ő egyik rokona képes beszámolót is közzétett a Facebookon.

A jövő évi verseny házigazdája a Gyula Team lesz, amelynek tagjai Székesfehérvárra várják a mentős pecásokat.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Kővári Attila FB-oldala)