2026. augusztus 13. csütörtök | Ipoly
Galériák

Haváriahelyzet alakult ki a Lajtán, horgászati tilalmat rendeltek el – fotókkal

Haváriahelyzet alakult ki a Lajtán, horgászati tilalmat rendeltek el – fotókkal

Haváriahelyzet alakult ki a Lajtán, ahol augusztus 12-re már csak mintegy 1,5 kilométeren maradt összefüggő vízfelület. A kialakult helyzet miatt a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége horgászati tilalmat rendelt el a folyóra.

A szövetség közlése szerint a halőrök mellett az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai, a Hegyeshalmi Nagyközségi Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Hegyeshalmi Horgászegyesület önkéntesei is bekapcsolódtak a mentésbe.

A résztvevők a folyón megrekedt halak mentésén dolgoztak, emellett az elpusztult halakat is összegyűjtötték.

A Lajta jelenlegi állapota miatt a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége bejelentette, hogy a halállomány védelmében horgászati tilalmat rendelt el augusztus 12-én, szerdától.

A szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a Lajtán okoz problémát a rendkívül száraz időjárás.

„Sajnos, már több helyen is küzdünk az aszállyal és a vízhiánnyal és nem mindenhol állunk jól” – tették hozzá.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége)