Mintegy 30.000 köbméter vízzel sikerült pótolni az Abonyi Horgásztavak hiányát, miután egy új rendszer már működés közben biztosítja az utánpótlást.
A beruházás megvalósult, a fejlesztés részleteiről Pető Zsolt, Abony polgármestere számolt be közösségi oldalán.
Mint írta, a horgásztavak vízpótlása régóta sürgető feladatnak számított, ezért az egyesület és a képviselő-testület még január elején, rendkívüli ülésen döntött arról, hogy közösen finanszírozzák az I-es tó hosszú távú vízellátását.
A rendszer a Dohányos-ér felől, zárt csatornán keresztül vezeti be a Perjéből érkező csapadékvizet a tavakba. A megoldás nemcsak a vízhiányt kezeli, hanem segíti a csapadék helyben tartását is.
Jelenleg a nevelő tóban már jelentős mennyiségű víz található, amelyet folyamatos tisztítás után engednek át az I-es tóba. A barnás elszíneződés Pető Zsolt szerint természetes jelenség, amelyet apró vízi élőlények okoznak, és rövid időn belül megszűnik.
A polgármester beszámolója alapján a beruházást fele-fele arányban finanszírozta az önkormányzat és a horgászegyesület. Az önkormányzat 10,7 millió forinttal járult hozzá a projekthez, amelyet a 2025. évi tartalékkeretből biztosítottak, és a munkálatok gyors elindítása érdekében előfinanszírozták.
Azt is elárulta, az ígért állami támogatás egyelőre még nem érkezett meg, ugyanakkor bíznak abban, hogy a minisztérium rövid időn belül teljesíti vállalását.
A kivitelezést egy helyi vállalkozás végezte, az üzemeltetésről pedig a helyi horgászegyesület gondoskodik.
„Ez is mutatja: amikor összefogunk, helyben is képesek vagyunk értéket teremteni. Meggyőződésem, hogy ez a fejlesztés nemcsak a horgásztavak jövőjét biztosítja, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy Abony élhetőbb, fenntarthatóbb város legyen” – fogalmazott a polgármester.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Pető Zsolt FB-oldala)