2024. május 21. kedd | Konstantin
Galériák

IWCC: csónakostul húzta a horgászokat a 30 kilós Tisza-tavi ponty – fotókkal

IWCC: csónakostul húzta a horgászokat a 30 kilós Tisza-tavi ponty – fotókkal

Közel 30 kilós pontyot fogtak a II. International Wild Carp Challenge-en (IWCC), amely május 11-től május 18-ig tart a Tisza-tavon. 52 csapat küzd a 3 millió forintos fődíjért, illetve a legnagyobb halért járó plusz 1 millióért.

Május 12-én, vasárnap 22 óra előtt nem sokkal érkezett a bejelentés, hogy a H1-es helyen horgászó Carp Loyal Team egy nagy pontyot terelt partra.

„Sípolás, rohantunk, húzta. Ráadásul sietnünk kellett, mert egy akadósor elé pecáztunk. Csónakba szálltunk, mentünk, és egyfolytában kérte a kezemből (a zsinórt – a szerk.)” – mesélték a Carp Loyal Team tagjai az IWCC oldalán megjelent videóban.   

Mint mondták, olyan erő volt a halban, hogy csónakostul húzta őket. Amikor a negyedórás fárasztás végén a hal a merítő szákba került, 20 kiló fölöttinek gondolták, de amikor beemelték a csónakba, már látták, hogy inkább 25 pluszos. 

A hivatalos mérlegelés során végül fény derült az igazságra: az idei IWCC eddigi legnagyobb hala 29,32 kilogrammot nyomott. Ezzel a napi legnagyobb halért járó díjat, egy 100 ezer forint értékű utalványt is bezsebelte Carp Loyal Team.

A II. IWCC-t május 13-án 16:30-kor a H10-es helyen horgászó Ütő Carp Team vezeti 74,35 kilóval.

A versenyben kizárólag csak az a ponty számít, amelynek tömege a hivatalos mérlegeléskor eléri vagy meghaladja a 10 kilogrammot. A végső sorrendet a top 5, azaz az 5 megfogott hal össztömege határozza meg. Holtverseny esetén a nagyobb fogott hal a döntő, ha ez is azonos, akkor a második legnagyobb hal tömege is számít.

A 400 ezer forintos nevezési díjért 3 millió forintos fődíjat ígérnek, de lesznek egyéb díjazások is. A második helyett 2 milliót, a harmadik 1 milliót vihet haza. A legnagyobb halért is jár 1 millió. A szektorokban utalványokat lehet nyerni 100-300 ezer forintos értékben, illetve a napi legnagyobb hal is ér 100 ezret. 

A hivatalos megnyitót a 0. napon rendezték, majd a csapatok szombaton 8 órakor kezdték meg a horgászatot. Az 52 csapat java részét magyarok alkotják, de érkeztek versenyzők Szlovákiából, Csehországból, Romániából és Németországból.

A II. IWCC alakulása ITT követhető.

Tavaly az új tórekordot elérő Bojli Garázs nyerte az I. IWCC-t. A Tisza-tavi csúcs azóta már megdőlt: Czifra Antal április végén két nap alatt az abszolút- és a tükörpontyrekordot is megdöntötte. Egyik hala 25,2, a másik 31,5 kiló volt. Nézd meg a halakat ITT és ITT

Fotók a május 12-i napról:

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: IWCC)