2024. október 26. szombat | Dömötör
Nagy fogások

Az összesített top 10-be verekedte magát az RSD idei legnagyobb pontya – fotókkal

Az összesített top 10-be verekedte magát az RSD idei legnagyobb pontya – fotókkal

Minden idők nyolcadik legnagyobb, regisztrált pontya akadt horogra a Ráckevei-Soroksári Dunán (RSD), ahol a vízterület rekordlistáját már 15 éve vezetik.

„Ritkán osztok meg információt kedvenc szabadidős tevékenységemről (horgászat), de ami a mai nap éjjel fél három körül történt kedvenc horgászvizem (RSD) bérelt helyén, az számomra nem mindennapi esemény, és sok horgásznak egész életében nem adatik meg ilyen szerencse” – írta közösségi oldalán Csizi Tibor július 27-én, szombaton. 

A horgász beszámolója szerint ugyanis sikerült pontyfogási rekordját nem néhány dekával, hanem közel 10 kilogrammal, 29,95 kilogrammra javítania.  

A halat elkeresztelte Drágaságnak.

„Sokáig ostromoltam a 20 kilós határt, melyet 2014-ben értem el. Ezt a mércét csak egyszer, körülbelül egy hónapja néhány dekával sikerült átlépnem. Most szerencsére minden körülmény adott volt, legfőképpen ezt a tömeget elérő hal jelenléte és kapókedve, hogy az általam kínált csalit vegye fel az etetésen” – fogalmazott Csizi Tibor.  

A nyerő csali dupla, 24 milliméteres, rákos és áfonyás bojli kombója volt.

„Köszönöm vízparti szomszédjaimnak (Gyulának, Lajosnak, Zoltánnak), akik a halőri hitelesítésnél segítettek, nélkülük a kiemelés, a mérés, a fényképezés és a visszaengedés gerinc- és térdproblémáim miatt igen nehezen lett volna kivitelezhető. Még egyszer köszönöm mindenkinek, aki tevékeny részese voltak, hogy ez valóra válhatott, de legfőképpen az égieknek, hogy ez a hal az etetésemre betért, és sikerült szákba terelnem” – hálálkodott a pecás.

A kifogott 29,95 kilós ponty még nem került fel a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) rekordlistájára, de ez a horgász szavai alapján előbb-utóbb biztosan megtörténik majd, hiszen a halőrök rögzítették a hatalmas bajszos adatait. 

A rekordlistára pillantva láthatjuk, hogy Csizi Tibor bizony az idei legnagyobb pontyot fogta ki az RSD-ből, ugyanis ennyire megközelítenie a 30 kilót még senkinek sem sikerült.

2024 eddigi legnagyobb RSD-s pontyát – amelyet Orbán József terelt partra Ráckevén – 28,520 kilogrammal mérlegelték május 21-én.

Csizi Tibor azonban nemcsak arra lehet büszke, hogy ebben az esztendőben a rekordlista élén áll, hanem arra is, hogy bekerült az összesített top 10-be.

Az adatbázist 15 éve vezetik, és abban csak hét olyan ponty található, amely meghaladta a 29,95 kilót, így a friss rekordfogást elkönyvelő horgász fogása minden idők nyolcadik legnagyobbjának számít. 

Az RDHSZ rekordlistájának top 10 pontya: 

1. 32,930 kiló, Polyák Attila, 2023. 06. 15. 

2. 32,600 kiló, Újszászi Henrik, 2018. 10. 02.

3. 31,750 kiló, Kracsál Ferenc, 2009. 11. 02. 

4. 31,400 kiló, Szabó Balázs, 2016. 10. 17. 

5. 31,050 kiló, Boros Gyula, 2023. 05. 16

6. 30,850 kiló, Pokornyik Csaba, 2023. 05. 17, 

7. 30,300 kiló, Magyar Tibor, 2016. 06. 04. 

8. 29,95 kiló, Csizi Tibor, 2024. 07. 27.

9. 29,870 kiló, Gasparics Attila, 2020. 06. 06.

10. 29,700 kiló, Siket Máté, 2023. 03. 13. 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Csizi Ferenc FB-oldala)