2024. október 12. szombat | Miksa
Peca+

17,5 tonna hulladéktól tisztították meg a Tisza és a Bodrog árterét – fotókkal

17,5 tonna hulladéktól tisztították meg a Tisza és a Bodrog árterét – fotókkal

Rekordmennyiségű, 17,5 tonna hulladéktól tisztította meg az árteret a Bodrogi és Tiszai PET Kupa mintegy 350 versenyzője – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A Bodrog – mint a Tisza egyik mellékfolyója – 52 kilométeren keresztül halad Magyarország területén, ebből a verseny résztvevői a Sárospatak és Tokaj közötti területen több alkalommal jártak már, idén azonban a bodrogi és a felső-tiszai versenyeket összevonták – áll a PET Kupa Egyesület közleményében.

A bodrogi szakaszon ugyanannyi, több mint 11 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a csapatok és önkéntesek, mint tavaly, a tiszai szakasz azonban hatalmas szeméthalmokat rejtett. A résztvevő 13 csapat által szelektíven gyűjtött zsákok idén is többet értek, de a szárazföldi sport- és műveltségi, valamint vízi versenyeken, továbbá a PET Kupa saját házi tehetségkutatóján is lehetett extra pontokat szerezni, a csapatok egymásnak felajánlott fair play pontjai mellett.

Az első helyen a címvédő Siemens Energy csapata végzett, ahol a legénységben az új emberek mellett négy gyerek is volt. A második helyezett az Amerikalózok lett, amelyet két család alkotott, a harmadik helyet pedig az Aktív Magyarország csapata szerezte meg.

A Bodrog-Tisza Hőse díjat minden évben az egy főre vetített legtöbb hulladékot gyűjtő csapat kapja, ez idén a Siemens Energy lett.

A versenyzők összesen 4176 zsák hulladékot gyűjtöttek össze, amelynek megközelítőleg a kétharmada újrahasznosításra alkalmas.

A PET Kupa megrendezésének több mint 12 éves tapasztalata, valamint a terepi munka lehetővé tette a PET Kupa kutatás-fejlesztési tevékenységének nemzetközi szintre emelését és akadémiai partnerségek építését. A kutatás-fejlesztés eredményei már a gyakorlatban is láthatók, ilyen például a folyami műanyag felhasználásával készült kajak vagy a hulladékmonitoring módszertanának megalkotása, amellyel a versenyzők és önkéntesek segíteni tudják a PET Kupa munkáját és a folyók szennyezettségének feltérképezését. Ez utóbbihoz kapcsolódik egy szabadon elérhető adatbázis is, amely a folyók szennyezettségét mutatja.

Az idei versenyen a PET Kupa Bodroghoz kapcsolódó projektjei is bemutatkoztak. A DALIA Danube Lighthouse programban a legjobb folyómentő gyakorlatokat mutatják be. Maga a közösségi folyótisztítás szervezése is egy ilyen jó gyakorlat, de ehhez kapcsolódnak azok a Bodrogon úszó piros színű PET-palackok is, amelyek a DALIA projektben továbbfejlesztett GPS-szel ellátott palackok. Ezek a hulladékáradat mozgásának megértését segítik a szakemberek számára.

A verseny alatt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói és oktatói tesztelték ezeket az eszközöket, mivel a palackok által rögzített pályákat később felhasználják a műanyagterjedés modelljének igazolására. A PET Kupa-BME együttműködést az MTA Fenntartható Technológiák alprogramja támogatja, és a modellezésen túl még további vetületeit vizsgálja a folyók műanyagszennyezésének.

A fejlesztések közé tartozik a társadalom szélesebb rétegeinek megszólítását és tájékoztatását célzó Folyómentő (Riversaver) platform, valamint a Bodrog mellett, Olaszliszkán épülő Folyómentő Központ, az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. pedig a Bodrog folyón végzett mintavételezéssel segítette a folyó pillanatnyi állapotának jobb megismerését.

A cég munkatársai augusztusban vettek mintát a folyó olaszliszkai szakaszán és a laboratóriumi vizsgálatokból kiderült, hogy az eddig vizsgált, magyarországi felszíni vizekhez képest a Bodrogban egy nagyságrenddel nagyobb mértékben van mikroműanyag, egy köbméterben átlagosan 214,8 darab részecske. A szakértők hangsúlyozták azonban, hogy ez a vizsgálat egyszeri mintavételen alapul, mélyebb következtetések levonásához átfogóbb vizsgálatokra lesz majd szükség.

Azcmunkatársai a biszfenolok egyik leggyakoribb formáját, a biszfenol-A vegyületet is megtalálták a Bodrogban. A biszfenol-A határérték felett kifejezetten veszélyes anyagnak számít, főleg a hormonháztartásra van rossz hatással, de ebben az esetben is részletesebb vizsgálatokra lesz majd szükség - írták a közleményben.

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(nyitókép: PET Kupa FB-oldala)