A világ legritkábbnak vélt bálnáját, egy ásófogú csőrös cetet boncolnak fel Új-Zélandon. Ez az első teljes példány a világon, amelyet vizsgálatnak vetnek alá.
Az öt méter hosszú hímet Új-Zéland Otago régiójában mosta partra a tenger még júliusban. Mivel a fajról származó tudásunk többnyire csont- és szövetmaradványok elemzésén alapul, a kutatók nagyon izgatottak lettek, mikor végre egy teljes tetem került a kezeik közé. A december 2-án kezdődő boncolásra a világ számos országából gyűltek össze tudósok – számolt be róla a The Guardian alapján a 24.hu.
Az eseményt Anton van Helden, a faj szakértője hihetetlen pillanatnak nevezte.
A csőrös cetek a világ legtitokzatosabb nagytestű emlősei. A tenger mélyén élnek, és ritkán figyelhetők meg.
Ez [mármint a most vizsgált példány – a szerk.] pedig a ritkák közt is a legritkább, mindössze a hetedik ismert egyed fajából. Ilyen boncolásra ezelőtt sosem volt lehetőség – foglalta össze van Helden.
Az ásófogú csőrös cetek (Mesoplodon traversii) annyira ritkák, hogy az 1800-as évek óta mindössze hetet dokumentáltak belőlük, élő egyedet pedig még soha nem látott senki.
A fajt 1874-ben fedezték fel, amikor egyik példányának alsó állkapcsát és néhány fogát találták meg az Új-Zélandhoz tartozó Chatham-szigeteken. Arra azonban egészen 2010-ig kellett várni, hogy megtudjuk, hogyan is nézhetnek ki ezek az állatok, akkor DNS-mintáknak köszönhetően sikerült behatóbban megismerni őket.
A mostani vizsgálat várhatóan öt napon át tart majd, ez idő alatt a szakértők részletesen le akarják írni a faj testfelépítését, illetve minél többet szeretnének megtudni arról, hogyan élhetnek egyedei.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Department of Conservation NZ)