2024. május 12. vasárnap | Pongrác
Aktuális

18 milliárdos árvízvédelmi fejlesztés valósult meg Kisköre és Szolnok között

18 milliárdos árvízvédelmi fejlesztés valósult meg Kisköre és Szolnok között

Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP), az Európai Unió és a magyar állam 18,1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósuló beruházás révén – közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) szerdán közleményben az MTI-vel.

A közlemény szerint az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Kötivizig konzorciumában megvalósuló projekt legfőbb célja – a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) programnak megfelelően –, hogy az eddiginél szabadabb utat engedve a folyónak, árvíz esetén gyorsabb, akadálymentes lefolyást biztosítson.

Ennek érdekében töltésáthelyezésekkel megszüntették a hullámtéri szűkületeket, elbontották az övzátonyokat, eltávolították az árvizek levonulását gátló tereptárgyakat, illetve az ugyancsak lefolyási akadályt képező, elburjánzott, nem őshonos, invazív növényzetet – írták.

A projekt egyik legfontosabb elemeként, a kritikus szűkületek megszüntetése érdekében az árvízvédelmi fővédvonalakat áthelyezték négy helyszínen: új földművek épültek a Tisza jobb partján Szórópuszta és Doba között, Nagykörű közelében, továbbá a Tisza bal partján Szajolnál és Óballánál. Ezzel 376,5 hektárral bővült a hullámtér.

A projekt részeként visszabontották a Tiszaroff-felsőréti nyárigátat, valamint felújítottak egy műtárgyat – közölték.

Több helyszínen is indokolt volt az övzátonyok rendezése: a Tisza bal partján, a kiskörei vasúti híd feletti szakaszon, a Tisza jobb partján, a Kanyari szakaszon, továbbá a Tisza bal partján, a nagykörűi kompátjáró alatti és feletti szakaszokon – írták.

Emellett természetvédelmi célokat szolgáló munkálatok is zajlottak, lefolyásjavító erdészeti beavatkozást mintegy négyezer hektáron végeztek, nem őshonos fajokat távolítottak el a hullámtérről – tették hozzá.

A fejlesztés közvetve negyvenkilenc, közvetlenül pedig tizenöt települést érint (Besenyszög, Csataszög, Fegyvernek, Kisköre, Kőtelek, Nagykörű, Pély, Szajol, Szolnok, Tiszabő, Tiszabura, Tiszapüspöki, Tiszaroff, Tiszasüly, Törökszentmiklós) – tájékoztatott a Kötivizig.

Két helyen is megrongálták az árvízvédelmi töltést Részletek ITT

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Kötivizig)