Falinaptár jelent meg Szilvási Szilárd világ- és Európa-bajnok versenyhorgászról, aminek ötlete annyira váratlanul érte a családot, hogy felesége, Deli Ibolya eleinte tréfának hitte az egészet. A felkérésből félreértésekkel, rohanással és jó néhány mosollyal kísért kaland lett, amely végül egy valódi, kézbe vehető falinaptárban teljesedett ki.
Szokatlan telefonhívás érkezett tavaly Deli Ibolyához: valaki naptárat szeretett volna készíteni férjéről, Szilvási Szilárd világbajnok horgászról. A MatchFishing Horgászbolt és a SHE Szarvas oldalán megjelent történet szerint a család eleinte tréfának hitte az egészet.
„Mi persze rögtön poénra vettük a dolgot a kollégáimmal, és röhögve hívtuk Szilárdot, hogy szükség lenne egy új Kiszel Tündére” – idézte fel Deli Ibolya, hozzátéve: egyszerűen nem értették, mi lehet a cél egy ilyen felkéréssel.
Visszahívta a kezdeményezőket, megköszönte a lehetőséget, sőt még az is kicsúszott a száján: „ki az a h…lye, aki ilyen naptárat vesz?”
A kiadó azonban kitartott, elkérték Szilvási Szilárd számát, majd mintákat is küldtek. A versenyhorgász egy gyengébb pillanatában rábólintott, mert úgy érezte, nem lesz nagy munka.
„Nem nagy dolog, küldeni kell majd tizenkét képet” – gondolta. Így mindketten hamar túlléptek az ügyön.
Aztán egy napon újra megcsörrent a telefon: „Tegnapra kellenek a képek.”
Szilárd éppen üzleti úton tartózkodott, a váratlan határidő miatt pedig kisebb vita alakult ki közöttük. A visszamondás ekkor már nem volt lehetséges.
Hazatérve Ibolya összeszedett mintegy huszonöt fotót férjéről, Szilárd átnézte, kiválogatta a megfelelőket, majd elküldték a kiadónak. „Ilyet többet nem vállalunk” – zárta le akkor a folyamatot.
A történet azonban újabb fordulatot vett ezen a héten. Hétfőn ismét telefon érkezett: „Szia, Ibolya! Kellene egy pontos cím, küldjük a tiszteletpéldányotokat!”
Ekkor vált bizonyossá, hogy a naptár valóban elkészült.
„Azt hittem, hogy a Kész átverés! show-ba csöppentem. Ilyen az, amikor sztárom a párom!” – írta a bejegyzés végén Ibolya.
Szilárdi Szilárd a nemzetközi sporthorgászatban kiemelkedő eredményeket ért el. Sikerei közül kiemelkedik a 2013-as újvidéki Európa-bajnokság, ahol csapatban bronzérmet szereztek, egyéniben pedig Európa-bajnoki címet ünnepelhetett.
A világbajnokságokon szintén meghatározó szerepet vállalt: 2015-ben Radečében csapatban ezüstéremhez segítette a magyar válogatottat, 2016-ban pedig Plovdivban világbajnoki aranyérmet nyert a csapattal.
A falinaptár megrendelhető ITT.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: MatchFishing Horgászbolt és a SHE Szarvas FB-oldal)