2024. október 22. kedd | Előd
Aktuális

A Kapost tápláló patakba öntöttek több száz liter fáradt olajat – fotókkal

A Kapost tápláló patakba öntöttek több száz liter fáradt olajat – fotókkal

A kaposvári Nyár utcából érkezett bejelentés a rendőrséghez május 27-én, hétfőn késő délelőtt, mert az egyik ingatlantulajdonos a kertje végénél folyó patakban erős elszíneződést és szúró olajszagot észlelt – írja a police.hu.

Az egyenruhásokat a nyomok folyásiránnyal szemben, a Jedlik Ányos utcáig vezették, ahol egy lakóház udvarán két férfi telekrendezésre hivatkozva öntött ki közel 360 liter fáradt olajat. 

A két dolgozó emésztőgödörnek vélte a telek végi lefolyót, ami a valóságban a Kapost is tápláló patakba vezette a szennyező hulladékot.

A rendőrök elfogták az 50 és 52 éves nagydobszai lakost, és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók mindkettőjüket hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, de az eljárás során szakértők bevonásával vizsgálják majd a környezet károsításának mértékét is.

Az olaj terjedését a bejelentő leleményes, házi torlaszának köszönhetően a tűzoltóknak sikerült megállítaniuk, mielőtt a Kapos folyóba érhetett volna. A nap folyamán a szennyezett víz eltávolításáról is intézkedtek.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság)