2025. június 22. vasárnap | Paulina
Aktuális

A kocsmából járt pecázni a világbajnok asztaliteniszező – fotókkal

A kocsmából járt pecázni a világbajnok asztaliteniszező – fotókkal

Sokan talán nem is tudják, de gyerekkora óta szenvedélyes pecás Gergely Gábor, a világbajnok asztaliteniszező, aki a mai napig kijár, ha ideje engedi, ahogy ő fogalmaz, lógatni.

Elsősorban pontyokra, keszegre horgászik, de szívesen perget is, főként csukára. 

– Élsportolóként kevesebb időm jutott erre a hobbira, így egy nagyobb szünet következett, komolyabban visszavonulásom után kezdtem horgászni – nyilatkozta a Borsnak Gergely Gábor, aki munka után azonnal a vízpartra sietett. 

– Egy kocsmát vezettem a Fejér vármegyei Tordason, ami reggel hattól tízig, majd délután kettőtől estig volt nyitva. A kettő közötti időben mindig kijártam a közeli tóra lógatni. Két-három óra alatt is szép számmal fogtam a keszegeket, pontyokat, majd visszasiettem a kocsmába, hogy a munkából hazatérőket hideg sörrel, fröccsel tudjam fogadni – emlékezett vissza Gergely Gábor.

A kétszeres világbajnok hozzátette: ha vissza kellett mennie a munkahelyére, akkor visszaengedte a halakat, mert ott nem volt ideje pucolgatni, nem tudta tárolni, de hétvégente azért járt le, hogy kifogja a vacsorát.

– Inkább a ragadozó halakat szeretem, ezért pergetni is szeretek. Főként harcsát, csukát és süllőt fogyasztok, és szeretem magam elkészíteni. Állítom, a töltött csukám világhírű – büszkélkedett Gergely Gábor.

A világbajnok vallja, nem a felszerelésen, hanem a horgászon múlik a kapás, legutóbb minden igyekezete ellenére elmaradt a hal. Pedig még úszósra is átkötötte fenekező szerelékét, hátha a tavaszi kánikulában a víz közt eszik a ponty.

– Az sosem zavart, ha hal nélkül tértem haza egy-egy horgászat után. Szeretek a parton ücsörögni, hallgatni a madarak csicsergését, nézni a vizet, megnyugtat. Annak viszont örültem, hogy segíthettem megszákolni egy halat, így legalább volt egy kis akció is a mai napon – fogalmazott a 71 éves legenda.

Gergely Gábor eredetileg labdarúgóként kezdte sportkarrierjét az MTK-ban Pölöskei János néven, de egy térdsérülés miatt 14 éves korában áttért az asztaliteniszre. 

A Központi Sportiskolában kezdett, majd 1970-ben a BVSC-hez igazolt, ahol Rózsás Péter irányítása alatt fejlődött

1975-ben világbajnoki címet szerzett párosban Jónyer Istvánnal Kalkuttában, majd 1979-ben a magyar csapat tagjaként aranyérmet nyert a phenjani világbajnokságon, ahol a kínai válogatottat is legyőzték. 

Az 1978-as duisburgi Európa-bajnokságon három aranyérmet nyert: egyéniben, párosban és csapatban is diadalmaskodott. 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(fotók: a Bors engedélyével, továbbközlés kizárólag a Bors hozzájárulásával)