2024. október 4. péntek | Ferenc
Aktuális

A Tisza-tónál bebizonyították, lehet hatékonyan küzdeni a szemetelés ellen

A Tisza-tónál bebizonyították, lehet hatékonyan küzdeni a szemetelés ellen

Fontos, hogy ne csak az árvízvédelmi töltések mentén lévő parti horgászhelyeken legyen tisztaság, hanem a csak vízi járművekkel megközelíthető tározótéri helyeken is.

Éppen ezért a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. kollégái minden évben átnézik a belső horgászhelyeket, hogy összeszedjék a hátrahagyott hulladékot.

A táraság beszámolója szerint úgy tűnik, hogy az évek óta tartó szemetelés elleni kampány, a szemléletformálás és a sárga zsák bevezetése – melynek megvásárlásával jogszerűen lehet a horgászat során keletkezett hulladékot a helyszínen hagyni – végre kezdi meghozni a gyümölcsét. 

Idén ugyanis nagy meglepetésre alig találtak hulladékot, tehát ezekről a helyekről a vendégek a horgászat befejeztével magukkal vitték a szemetet. 

A Tisza-tó tározóterét bejárva mindösszesen kilenc zsáknyit tudtak gyűjteni. Hozzátették: a szemétszedés természetesen nem érintette a Tisza partvonalában illegálisan létrehozott létesítményeket.

„Nagy öröm számunkra, hogy a horgászok egyre inkább tekintettel vannak erre a csodálatos természeti környezetre, valamint egymásra. Ez a tapasztalat számokkal is igazolható, hiszen a sárga zsákok értékesítése is nagy növekedést ért el az utóbbi években” – írták a tájékoztatóban.

Sajnos teljesen ellentétes a helyzet Észak-Magyarországon, ahol két tónál is szűnni nem akaró szemétáradattal szembesültek a halőrök. 

Balatoni mintára nyitnak limnológiai kutatóintézetet a Tisza-tónál. Részletek ITT.

A Mohosz is bejelentette igényét a Tisza-tó halgazdálkodási jogára. Részletek ITT.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.)