2024. március 29. péntek | Auguszta
Aktuális

Az elrejtett hal keresése után a sörözést gyakorolták a halőrök

Az elrejtett hal keresése után a sörözést gyakorolták a halőrök

Mozgalmasan telt a halőrök második napja Szarvason, ahol a sok feladatot követően sörkóstolóra is sor került. 

Szeptember 19-én, hétfőn Szarvason kezdetét vette az V. Országos Halőri Verseny és Szakmai Találkozó. Az első napon a halőrök az elektromos halászgépekről, illetve agy kárókatona és az eurázsiai hód gyérítésének jogi hátteréről hallhattak meg előadást a halőrök. 

Ezt követően a rendészeti feladatokat ellátó személyekre vonatkozó jogszabályi előírásokat mutatta be gyakorlati példák alapján Tóth Zoltán Zsolt alezredes. Majd a kormorángyérítés tapasztalatainak megvitatása, egy elméleti feladat keretében egy esetleírás alapján halvédelmi szabálysértési feljelentést készítése és teszt kitöltése következett. 

Szeptember 20-án, kedden, a verseny második napján három szakmai versenyszámra került sor.

A halőröknek először egy halszállító autó segítségével kellett bemutatniuk egy kihelyezésre szánt haltétel átvételét, biztonságos szállítását és a leeresztés szakszerű folyamatát – számolt be honlapján a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz).

A második feladat egy jármű időre történő átvizsgálása volt, amiben elrejtett halakat kellett fellelni.

A halőrpárosoknak meggyűlt a baja az intézkedés alá vont személlyel, aki bizony nem könnyítette meg a dolgukat a halak keresése közben.

A harmadik versenyszám vízminőség-vizsgálat volt. A mintavételek során a Holt-Körös vizének pH-értékét, vezetőképességét, oldott oxigénszintjét és hőmérsékletét kellett megmérni, majd arról jegyzőkönyvet készíteni, és véleményezni az értékeket.

A mozgalmas nap sörkóstolóval zárult.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Pecaverzum-montázs, fotók: Mohosz)