2024. március 1. péntek | Albin
Aktuális

Az engedély nélküli feltöltéseket is elbontják a Balatonnál

Az engedély nélküli feltöltéseket is elbontják a Balatonnál

Idén komoly erőfeszítéseket tett a vízügy a Balatonban sokszor életveszélyessé váló víz alatti akadályok, horgászkarók begyűjtésére, valamint az illegális stégek, stégbejárók felszámolására – mondta a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Kdtvizig) vezetője a Balatoni Szövetség (BSZ) közgyűlésén a napokban. A jövőbeni tervek közt szerepel a balatoni illegális feltöltések elbontása is.

Csonki István hangsúlyozta, ez a munka a polgármesterek, önkormányzatok, és a polgárőrök támogatása nélkül nem ment volna – számolt be a hirbalaton.hu

Az igazgató beszámolt és képeken is bemutatta, hogy rengeteg cölöpöt, víz alatti akadályt távolítottak el a mederből. 

Az egyik fotón egy akkora kábeldob kiemelését örökítették meg, amelyet csak kotróhajó segítségével tudtak eltávolítani a vízből. Ez egy vitorlás hajónak volt a leszakadt rögzítő eleme. A veszteglő hajók kikötésére sok hasonló tárgyat alkalmaznak, és hagynak a hajósok a vízben.

Csonki István arról is beszámolt, hogy komoly fizikai erő és anyagi forrás kell az engedély nélküli stégek elbontására, eltávolítására

Közölte azt is, még idén lesz egy akciója a vízügynek Balatonmáriafürdőn. A téli hónapokban, november elsejétől nem maradhatnak vízi állások a Balatonban. A szabálytalanul vízben hagyott stégeket begyűjtik.

Csonki István kérte a közgyűlés résztvevőit, hogy támogassák a vízügy forráshoz jutását többféle fontos vízgazdálkodási célra, amelyek közt említette az engedély nélküli feltöltések elbontásának megkezdését is.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: police.hu)