2024. október 28. hétfő | Simon, Szimonetta
Aktuális

Bajba került horgászokat mentettek ki a Balatonból éjjel és nappal is

Bajba került horgászokat mentettek ki a Balatonból éjjel és nappal is

Az elmúlt hétvégén többször is életet mentetettek az egyenruhások a tavon, ahol nappal és éjszaka is kerültek bajba csónakos horgászok.

Hazánk legnagyobb tava ősszel is komoly feladatok elé állítja a vízirendőröket. Csak az elmúlt hétvégén négy esetben öt személyt mentett ki a vízből a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság állománya – számoltak be a police.hu-n.

Egy 41 éves férfi és 74 éves édesapja október 25-én késő este a Balatonlelle előtti vízterületen, a parttól több mint 500 méterre borultak fel a csónakjukkal, mert a horgony felhúzása közben elszakadt a kötél. 

A vízirendőröknek szerencsére a vaksötétben is sikerült azonnal megtalálniuk őket, a bajbajutottakat pedig a balatonlellei kikötőben adták át a mentőszolgálat munkatársainak.

A Balaton jelenleg 12-13 Celsius-fokos, így a hipotermia, vagyis az emberi test kihűlésének veszélye már rendkívül rövid idő alatt fennáll. A hasonló esetek elkerülése végett a rendőrség kéri, hogy fogadják meg az alábbi tanácsokat.

  • Egyre inkább érkezik a hideg idő, késő őszibe fordul az időjárás. A Balatonon ilyenkor tapasztalható hirtelen leszálló sűrű köd, és a 10 Celsius-fok körüli, majd később már az alatti vízhőmérséklet együttesen teszi nehezebbé a víziközlekedést, növelve az ezzel járó kockázatokat.
  • November 1-től (március 31-ig) vízijárművekről (vitorlás, csónak stb.) már tilos lesz az éjszakai horgászat, csak 6 és 22 óra között szabad majd horgászni.
  • A viharjelzési szezon után kiemelten fontos a vízre szállás előtt az időjárás-előrejelzés megismerése. Ez a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. met.hu honlapján, vagy a METEORA mobil applikációján keresztül is elérhető.
  • Csónak továbbra is csak a parttól számított legfeljebb 1500 méteres széles vízterületen közlekedhet. Ez a tilalom az A, B és C kategóriájú tanúsítvánnyal rendelkező csónakra, melynek vezetője a hajózási képesítésekről szóló miniszteri rendelet szerinti legalább tanulómatróz, vagy kishajóvezetői képesítéssel rendelkezik, nem vonatkozik. Ettől függetlenül javasoljuk az 1500 méteres szabály betartását azoknak is, akik egyébként ezen túl is bemehetnek a vízre, tekintettel az időjárási körülményekre.
  • Az 1500 méteres sávot elhagyó csónak felszerelését - a kötelező felszerelésen túl - ki kell egészíteni egy feltöltött állapotban lévő, folyamatosan bekapcsolt, üzembiztos, vízálló kivitelben vagy tokban elhelyezett mobiltelefonnal, valamint a csónakban ülők számával megegyező mentőmellénnyel és tartalék evezővel. Ez az 1500 méteres sávot el nem hagyóknak is erősen ajánlott.
  • A legalább 7,5 kW teljesítményű elektromos motorral hajtott csónakok korlátozás nélkül közlekedhetnek, ha a csónak vezetője legalább kishajó-vezetői képesítéssel rendelkezik. Ebben az esetben is javasolt egy feltöltött tartalék akkumulátor megléte.
  • Az ilyen speciális helyzetben, a hidegebb időben való hajózás, víziközlekedés során nagyon fontos az általános mentőeszközök megléte, a mentőmellény viselése, annak minősége, használhatósága.
  • Biztonságot ad az irányt és a saját pozíciót is mutató eszközök (iránytű, kompasz, GPS, radar) használata. Javasolt a GPS megléte (szintén feltöltött akkumulátorral, vízhatlan tokban) a lényeges pontok (legközelebbi partszakasz, legközelebbi és a környező kikötők) elmentésével.
  • A segélykérések során hívható a 112-es segélyhívószám, mely már a segélykérő helyadatait is elküldi, amennyiben IOS vagy Android rendszerű okostelefonról indítják a hívást. Ezzel együtt azonban javasoljuk, hogy ha baj történik, inkább a 1817-es vízi segélyhívót tárcsázzák, mert a segítség sokkal gyorsabban érkezhet. A 1817-re indított hívásukkal közvetlenül a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányág központját érik el. Ajánljuk gyorsgombra állítani a segélyhívót, hogy az akár egyetlen mozdulattal hívható legyen!
  • Legyen kéznél működőképes, vízmentes lámpa, amivel a mentőegységek részére világítani, illetve jelzést adni lehet.
  • Hirtelen feltámadó szél, vagy leereszkedő köd esetén javasolt a mentőmellény azonnali felvétele.
  • Ha a csónakon, vagy hajón van fürdőlétra, akkor javasolt a leengedése már a horgászat megkezdése előtt. Ugyanis ha valaki véletlenül a vízbe esik, akkor a réteges, vastag ruházat és a hideg víz miatt nem biztos, hogy létra nélkül vissza tud kapaszkodni.
  • Fontos hogy lehetőleg társsal induljunk horgászni. Ha egyedül megyünk, akkor tudjon rólunk valaki, hogy hová megyünk, meddig maradunk, és a horgászhelyet is úgy válasszuk ki, hogy hallótávolságba legyen a part, illetve olyan helyre menjünk, ahol látó-, és/vagy hallótávolságon belül más is horgászik.
  • Ha a csónak felborul, azt semmi esetre se hagyják el, hanem kapszkodjanak bele, és ha lehetőség van rá, akkor másszanak fel rá. Ne próbáljanak meg kiúszni a partra, mert a sikernek a vastag ruházat, és a hideg víz miatt csekély az esélye.
  • Az ősz-téli időjárási körülmények nagyban megnehezíthetik, és lassítják a segítséget nyújtók munkáját, így mentéshez szükséges idő is megnőhet, amely további komoly rizikófaktor a víziközlekedők számára.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: police.hu)