Különös hal akadt horogra Békésszentandrás közelében, a Sirató-holtágon. A horgász figyelmét a hal szájánál látható apró, bajuszszerű nyúlvány keltette fel, ezért először azt hitte, talán egy ezüstkárász–ponty hibridet sikerült kifognia.
A zsákmányt először ezüstkárásznak gondolta, de megfordult a fejében, hogy talán egy ezüstkárász-ponty hibridet sikerült kifognia. A kérdésben végül a Magyar Haltani Társaság (MHTT) mondta ki a választ.
A horgász a társaság honlapján korábban találkozott az ezüstkárász és a ponty hibridjeiről szóló információkkal, ezért úgy gondolta, akár ilyen példány is kerülhetett a horgára.
A fényképen valóban látható egy apró nyúlvány a hal szája környékén, ám a szakértők szerint annak elhelyezkedése és formája alapján nem egy valódi bajuszról van szó.
A hal több olyan külső bélyeget is mutat, amely az ezüstkárászra jellemző. Pikkelyei ezüstösek és nem kontúrosak, az oldalvonala mentén 32-nél kevesebb pikkely számolható, úszói pedig szürkés színűek.
A pontyoknál ezzel szemben két pár bajusz található. Ezek az alsó és a felső szájszegletben helyezkednek el, és a hibrideknél is szimmetrikusan, párban kellene jelen lenniük.
A képen látható képletből viszont csak egy van, és az alsó ajak közepénél található.
„Ezek alapján úgy gondoljuk, hogy a nyúlvány valójában nem bajusz, hanem egy korábbi horog által okozott sérülés gyógyulásának nyoma, a hal szájának széle szakadhatott le részlegesen. Így a képen nem egy hibrid, hanem egy inváziós ezüstkárász látható (Carassius gibelio)” – állapította meg az MHTT.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: MHTT)