2026. július 22. szerda | Magdolna
Aktuális

Behajtják a bírságot a nem fizető kínai horgászokon Szegeden

Behajtják a bírságot a nem fizető kínai horgászokon Szegeden

A Szeged környéki élővizekről az utóbbi hónapokban több panasz is érkezett a horgászegyesületekhez. Egyre több ugyanis a kínai horgász, akik nem tartják be a szabályokat.

A Szeged környéki élővizeknél tavasz óta ugrásszerűen megnőtt a kínai horgászok száma. A jelenségre többen is felfigyeltek. A pecások azért, mert állításuk szerint hangosak és szemetelnek, a halőrök pedig azért, mert sok esetben nem a jogszabályoknak megfelelően ténykednek a vízpartokon – írja a Délmagyar.

Oláh Szabolcs, a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségének (HECSMSZ) ügyvezető elnök elmondta, két hónappal ezelőtt kezdtek érkezni a panaszok.

„Az volt a legfőbb gond, hogy nincs hely miattuk a Maty-éren. Tény, hogy idén megsokszorozódott a kínai horgászok száma, mivel azonban azon a vízfelületen nyolcvan horgászhelyet alakítottak ki, az kizárt, hogy minden helyet elfoglalnának” – fogalmazott az ügyvezető. 

Hozzátette: a Salakos- és az Algyői-főcsatorna még kedvelt helye a kínaiaknak, ott is sokan töltik szabadidejüket.

„Aki horgászni szeretne, regisztráltatnia kell magát, és egy horgászvizsgát is le kell tennie. A turistaengedély három hónapra és egy botra érvényes, az éves engedélyt két botra állítjuk ki. Az állami horgászjegyhez viszont kötelező a szövetségi és az egyesületi tagság is. Ezek megszerzését követően lehet területi jegyet kiváltani” – sorolta az engedély kiváltásénak folyamatát.

A márciusban megjelent kínai horgászokkal a legnagyobb probléma az volt, hogy nem beszélnek nyelveket, a halőrök így Google-fordítóval tudtak velük kommunikálni. 

„Elmagyaráztuk nekik, hogy Magyarországon nem alanyi jog a horgászat, és nem is lehet akármivel, akárhol pecázni. Ők pedig nem voltak agreszívek, nem szaladtak el, készségesen együttműködtek” – mesélte Oláh Szabolcs. 

A hatóságok hagytak türelmi időt is számukra. Készítettek kínai nyelvű leírásokat és szórólapokat, a BYD-gyárba is eljuttatták azokat a tájékoztatókat, melyeken szerepelt, hogy milyen méretű és fajtájú halra lehet vagy nem lehet horgászni, illetve melyikből mennyit lehet megtartani. 

Áprilisban pedig sok éjszakai szolgálatot szerveztek hétvégenként, hogy a renitens horgászokat lefüleljék.

„Sok ügyünk volt, és bár mostanra jelentősen lecsökkent a számuk, hiszen a többség igyekszik jogkövető módon eljárni, azért még akadnak problémák” – mutatta a bírságok paksamétáját az ügyvezető. 

Ebben a hónapban szabtak már ki 175 ezer forintos bírságot is.

„Ezt pedig végre is tudjuk hajtani, hiszen a NAV-nál be vannak jelentve, így ha nem fizetnek, a bérükből vonják le a bírságot” – hangsúlyozta Oláh Szabolcs. 

Hozzátette: míg márciusban 10-ből 8 kínai horgásznál találtak problémát, ma már csak 10-ből 2-nél, és 100 felett van a levizsgázottak száma.

„Természetesen a háromezer hektárnyi területen, ami hozzánk tartozik, a 12 halőrnek nehéz mindig mindenhol ott lenni. Ezért a horgászokat is kértük, hogy ha szabálytalanságokat látnak, szóljanak nekünk, ne a Fecebookra posztoljanak” – jegyezte meg az ügyvezető.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitóképünk illusztráció, forrása: pixabay.com)