2024. december 22. vasárnap | Zéno
Aktuális

Centire pontosan akkora dévért fogtak a Dunából, mint az országos rekord – videóval

Centire pontosan akkora dévért fogtak a Dunából, mint az országos rekord – videóval

Hiába fogtak hosszúságra pontosan akkora dévérkeszeget a Dunából, mint az országos rekord, az mégsem került veszélybe, a mérleg ugyanis jócskán kevesebbet mutatott.  

A Marina-parton lakik és rendszeresen a Fóka-öbölnél horgászik Nyárádi Ákos, aki március 14-én egyedül látogatott ki a folyóhoz. Keszegezni készült, de a finom felszerelését egymás után tépték meg a jobbnál jobb halak.

Először pontyokra, márnákra gondolt, ezért másnap hívta is a barátját, és mondta neki, hogy nagyon megy a hal, csatlakozzon hozzá, feederezzenek együtt. 

Március 15-én már ketten ültek a vízparton, de a kapások abbamaradtak, és kettő keszegen kívül más nem akadt horogra. Mivel azonban már sok etetőanyagot beszórtak a vízbe, úgy voltak vele, adnak neki még egy esélyt, így március 16-án újra próbára tették a helyet. 

„Egymás után jöttek a márnák, a keszegek. Ahogy besötétedett, és leakadt az első nagyobb halam, rögtön cseréltem egy nagyobb, 8-as horogra. Este 9 és 10 között nagy volt a csönd, aztán egyszer csak megbillent a botom. Mondtam is, hogy itt van a pontyom. Ülve maradtam a kapás után, mert még felállni sem volt időm, amit a kövezésen elég nehéz megtenni alapból is. Éreztem, hogy húzza nagyon, ezért egyből kiakasztottam a klipszet, hogy vigye nyugodtan. Nekem még nem volt soha olyan dévérem, ami kiakasztatta velem a klipszet” – emlékezett vissza a Pecaverzum érdeklődésére Nyárádi Ákos.

Amikor a kirohanás véget ért, és megállt a hal, akkor lehetett elkezdeni a fárasztást.

„Elég szépen jött vissza, a vége felé beleállt a sodrásba, de elég jól kijött a nagy horoggal és az erős előkével. Rendesen küzdött, jobban, mint egy kisebb ponty, csak nem volt olyan fürge” – érzékeltette a hal erejét.  

A fejlámpák lemerültek, némi fényt csak a part kivilágítása adott.

„Csak megláttunk egy nagy testet, ami felfeküdt a víz tetejére. Majdnem megállt a szívem, hogy egyszerűen hogyan lehet ez ekkora, és mi ez. A haverom rögtön úgy alászákolt a vak sötétben, amikor csak egy folt látszódott, mint a profik. Alig fért bele a szákba. Annyira izgatott voltam, azt sem tudtam, hogy hol van a fejem” – mesélte Nyárádi Ákos még több nappal is a történtek hatása alatt.  

A hatalmas dévért 63 centiméternek mérték. Digitális mérleg nem állt rendelkezésre, csak egy hagyományos rugós, ami viszont mindössze három kilót mutatott. Ez azért furcsa, mert a hivatalos országos rekord is – amit a Rábából fogott Kiss Ferenc 2014. november 11-én – pontosan 63 centiméter, viszont mellé 6,02 kilós tömeg társult. 

„Én is néztem az országos rekordot, biztos, hogy az nagyon dagadt volt, ezért én sem értettem, de az tuti, hogy én az dévérem 63 centi volt faroktőtől orrcsúcsig” – vágta rá a horgász, aki visszaengedte a Dunába lapátdévért, amelyet 20-80 grammos bottal terelt szákba.  

Nézd meg, hogyan úszott el! 

Később még fogtak pár márnát, és még érkezett néhány dorozsmás dévér is 50 centi körüli méretben, aztán hajnal három körül összepakoltak, és hazamentek. 

(fotók: Nyárádi Ákos/Pecaverzum)