2024. október 24. csütörtök | Salamon
Aktuális

Drónnal füleltek le egy orvhalászt Hajdú-Biharban – videóval

Drónnal füleltek le egy orvhalászt Hajdú-Biharban – videóval

Drónnal füleltek le egy orvhalászt a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének halőrei, akik rendőri intézkedést is kezdeményeztek.

„A vizek elkezdtek lehűlni, a horgászok száma a partokon elkezdett csökkenni, ezzel együtt változnak a horgászmódszerek, és sajnos újfent előkerültek tiltott halászati eszközök is” – így kezdte tájékoztatását a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége, majd rátértek a konkrét ügyekre is. 

A halőri szolgálat munkatársai járőrözésük során tiltott halászeszközt találtak, és nem sokkal később a drón képernyőjén feltűnt az elkövető is. 

Így nem sokkal rendőri intézkedés követte a találkozást. Az orvhalászról videót is közzétettek, azt azonban nem közölték, hogy hol történt az eset, de a felvétel címéből arra lehet következtetni, hogy a Nyugati-főcsatorna a helyszín.

  

Októberben két engedéllyel rendelkező horgász is úgy döntött, hogy növeli esélyeit egy-egy véghoroggal, ami tiltott halászeszköznek számít, és amelynek használata 3-5 évig tartó területi jegy váltásától való eltiltást is von maga után – írta a szövetség, a helyszínt ezúttal sem adták meg.

Összegzésül azt írták, idén a halőrök 4951 személyt ellenőriztek és 103 figyelmeztetést adtak kisebb szabálysértésért, valamint 281 esetben kezdeményeztek szabálysértési eljárást a halászati hatóságnál. Orvhalászat vétsége miatt eddig 5 esetben indult büntetőeljárás.

A megyei horgász szövetség 2024 évben több mint 40.000 kilogramm halat telepített az általa kezelt víztestekbe. 

„Halainkat minden rendelkezésre álló eszközzel meg kívánjuk védeni a tisztességesen, a szabályok figyelembe vételével és betartásával horgászó horgásztársaink számára” – fogalmaztak. 

Végezetül felhívták a horgászok figyelmét, hogy a nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken is kötelező az állami jegy megléte és a fogási napló vezetése. Ebben az esetben csak idegenhonos halfaj tartható meg.

Drónvideó készült a retúrpontyokat hazacsempésző horgászról. Részletek ITT.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Hoho Youtube-képernyőfelvétel)