2024. május 11. szombat | Ferenc
Aktuális

Egy hét alatt 10 horgászt jelentettek fel a Tisza-tavon

Egy hét alatt 10 horgászt jelentettek fel a Tisza-tavon

Sok horgászt ellenőriztek az elmúlt hét folyamán a Tisza-tavi halőrök. A többség szerencsére szabálykövető volt, azonban most is akadt 10 pecás, akit feljelentettek. A jogsértés szankcionálásáról határozatban dönt majd a halászati felügyelő.

Az elmúlt héten a Tisza-tavi halőrök 416 órát töltöttek szolgálatban, és folyamatosan ellenőrzéseket végeztek a vízparton és csónakból a tó teljes területén – közölte honlapján a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.

A parti, békéshalas horgászok közül sokan szép horgászélménnyel gazdagodtak. Szép számban fogtak pontyot, kárászt és keszegféléket. A tározótérben a növényzet egyre nagyobb területen jelenik meg, ez jó fogási eséllyel kecsegteti a „cserkelő” horgászatot kedvelőket – olvasható a halőri jelentésben.

A figyelmes horgász a Tiszán és a kiöntésen is a láthat küszívást, ezek környezetében megjelennek a rablóhalak, eredményesen foghatunk közülük – hívták fel a figyelmet. 

Az ellenőrzések során azt tapasztalták a halőrök, hogy a horgászok nagy része szabálykövető, de a hét folyamán 10 esetben feljelentést kellett kezdeményezni. 

Ezek közül 2 esetben a fogási napló vezetésének hiánya, 6 jogosulatlan horgászat, 1 esetben több horgászkészséggel történő horgászat, 1 alkalommal pedig méreten aluli hal megtartása miatt indult eljárás. 

A feljelentéseket minden esetben továbbítják az elkövető állandó lakcíme szerinti kormányhivatal halászati felügyelőjének, aki határozatban dönt a jogsértés szankcionálásáról.

„Nagyon sok horgász várta, hogy a ponty fajlagos tilalmi ideje véget érjen, és újra célba vehesse kedvelt halait. Felhívjuk a horgászok figyelmét, hogy a ponty legkisebb kifogható mérete a Tisza-tó teljes területén 35 centiméter, a legnagyobb pedig 70 centiméter. A méretkorlátozás megsértése minden esetben halvédelmi bírság kiszabására irányuló feljelentéssel jár” – emlékeztettek a beszámolóban.

Családi perpatvar tetézte a szigonyos búvárorvhorgász elfogását. Részletek IDE KATTINTVA!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.)