2022. május 21. szombat | Konstantin
Aktuális

Vádat emeltek a orvhorgász ellen, aki megütött, majd tóba akart dobni egy halőrt

Vádat emeltek a orvhorgász ellen, aki megütött, majd tóba akart dobni egy halőrt

Próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kért az ügyészség arra a 42 éves kaposvári horgászra, aki erőszakosan lépett fel a jogszerűen eljáró halászati őrrel szemben.

A sonline.hu beszámolójából kiderül, hogy a Kaposvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a történtek miatt. A vádlott 2021 júliusában a Deseda-tónál tiltott helyen és engedély nélkül horgászott, de a közfeladatot ellátó személynek minősülő halászati őr felszólította a horgászati engedélyének bemutatására és személyazonossága igazolására.

A vádlott ekkor átadott egy érvénytelen, 1996-ban kiállított tagsági igazolványt és egy fogási naplót, azonban személyazonosságát nem volt hajlandó igazolni. A halőr ekkor értesítette a rendőrséget. Közben a vádlott a horgászfelszerelését összepakolta, a horgászbotját bedobta a tóba, és közölte a sértettel, hogy ő nem horgászott, hanem csak sétált a környéken. Ehhez még azt is hozzátette, hogy a sértettet bedobja a bot után, majd elindult hazafelé.

A halőr az útjába állt, azonban az ittas férfi ököllel a sértett felé ütött, aki az ütések elől kitért. A férfi magatartása továbbra is agresszív maradt, ezért a halászati őr végül útjára engedte a vádlottat, akit az időközben kiérkező kaposvári rendőrök fogtak el az egyik tóhoz közeli utcában.

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: sonline.hu)

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!