2024. május 9. csütörtök | Gergely
Aktuális

Ököllel támadt egy horgász a halőrre a Desedán

Ököllel támadt egy horgász a halőrre a Desedán

A kaposvári rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 42 éves férfit, aki bántalmazott egy halászati őrt.

A rendelkezésre álló adatok szerint július 24-én 9 óra 30 perckor Kaposváron, a Deseda-tónál a halászati őr egy helyi lakos halászati engedélyét akarta ellenőrizni. A férfi nem volt hajlandó magát igazolni, hanem a horgászbotját a tóba dobta, szidalmazni kezdte az őrt, majd ököllel neki támadt.

Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt augusztus 2-án a lakhelyén elfogták, és a Kaposvári Rendőrkapitányságra állították elő.  

A nyomozók a 42 éves S. Attilát – őrizetbevétele mellett – közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki – adta hírül a police.hu.

Agresszív vagy menekülő horgászokról a Pecaverzum is többször írt már. A Balatonnál késsel támadt egy pecás egy hajósra, mert az elszakította a damilját. Hajú-Bihar megyében halat rejtegető horgász, míg a Dunánál két csónakos orvhalász fogta menekülőre, de a Leveleki Horgászparadicsomból is szökött már meg szabálytalan pecás, őt később elkapták a rendőrök.  

(fotó: police.hu)

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!