2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Aktuális

Elkezdték az illegális horgászkarók és stégek felszámolását a Balatonnál – videóval

Elkezdték az illegális horgászkarók és stégek felszámolását a Balatonnál – videóval

A Balaton-parti települések közül Gyenesdiás volt az első, amely lépéseket tett arra, hogy a hozzá tartozó vízterületet megtisztítsa az illegálisan elhelyezett karóktól, engedély nélküli horgászállásoktól és bejáróktól. Az illetékes vízügyi igazgatóság és balatoni vízi polgárőrség munkatársaival közösen karókat szedtek ki és figyelmeztető táblákat helyeztek ki. A közelmúltban pedig ellenőrizték, hogy a felszólításnak eleget tettek-e az érintettek illetve, hogy a kiszedett karókat visszarakták-e.

A vízen való mozgásnak és intézkedésnek komoly szabályai vannak, az ellenőrzést végzők minden előírásnak megfeleltek. Nem így azok, akik az elmúlt években számos engedély nélküli, veszélyes tárgyat helyeztek ki a Balatonba, amelyek baleseteket, komoly sérüléseket okozhatnak. Ezeket néhány hete felmérte az önkormányzat, és több mint száz karót már ki is vettek a vízből – számolt be a Hévízi Televízió.

 „A Balatonról mindenki beszél, hogy milyen fontos, közös érdekünk, és egyedül a gyenesdiási polgármester úrral, Gál Lajossal közösen kitaláltuk ezt, és országosan ez az első ilyen, hogy eltávolítunk ilyen élet- és balesetveszélyes akadályokat a vízből, ami biztonságosabbá teszi mid a hajózást mind pedig a fürdőzést, a szabadidő eltöltését” – nyilatkozta Kerekes Péter, Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület elnöke. 

Az ellenőrzés során 26 stégből 14-nél találtak mindent rendben. Az engedély nélküli stégekre, bejárókra felhívást helyeztek ki, hogy azok gazdái vegyék fel a kapcsolatot az önkormányzattal. Legutóbb pedig azt ellenőrizték, hogy a kiszedett karókat vajon visszarakták-e a horgászok.

Végül hét olyan karót találtak, amelyeket korábban eltávolítottak a vízből. A következő alkalommal ezeket újra ki fogják szedni, helyettük biztonságos bukóbóják használatát javasolják a horgászoknak.

Az érintett partszakaszon nem engedélyezett a stégbejárók telepítése, mert ezek feldarabolják, tönkre teszik a nádast.

Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere elmondta, harmadik lépésben az engedély nélküli vízi állásokat, napozó stégek fogják kiszedni a vízből, és ahogy fogalmazott, „teljesen legális mederbe terelni mindazt, ami Gyenesdiáson, a Balaton-parti részeken a legális horgászatról szól”. 

A település első embere hozzátette, a két horgásztanya és a csónakkikötő alkalmas arra, hogy több száz pecásnak minőségi horgászturisztikai ellátást biztosítson

Gyenesdiás ezzel a kezdeményezéssel jó példával jár elöl, amihez – a jelzések alapján – egyre több önkormányzat szeretne csatlakozni. 

A következő héten már – a vízügy ismételt segítségével – Vonyarcvashegy partszakaszán lévő karókat is eltávolítják a vízből a Gyenesdiásnál visszarakottakkal együtt. 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(fotók: Hévízi Televízió Youtube-képernyőfelvétel)