2024. október 12. szombat | Miksa
Aktuális

Előre jelezte az AI a magyar árvíz helyzetét is

Előre jelezte az AI a magyar árvíz helyzetét is

Március óta működik a Google mesterségesintelligencia-alapú árvíz-előrejelző rendszere, amely a világ szinte minden részén időben jelzi az esetleges árvizeket, ahogy a mostanit is. A HUN-REN SZTAKI hálózatkutatója szerint a közép- vagy hosszú távú éghajlatmodellek által előrejelzett csapadékmintázatokat is érdemes lenne összekapcsolni ezzel a mesterséges tudással, így segítve a jövő árvizeire való felkészülést.

Csaknem félmilliárd ember életét könnyíti meg a mesterséges intelligencia azzal, hogy időben, bizonyos esetekben akár 5-7 nappal jelzi előre a folyók áradását. Így több időnk és lehetőségünk lehet a hatékonyabb védekezésre. Az AI-t a Google állította a védekezés és a megelőzés szolgálatába, mivel az árvíz a leggyakrabban előforduló természeti katasztrófa.

Ez az előrejelző-rendszer hatalmas segítség a világ jelentős részének, különösen a fejlődő országoknak, ahol a hidrológiai előrejelzés jóval alacsonyabb minőségű, mint a fejlettebb térségekben. A Google algoritmusa megközelítően hatezer mérési pont adataiból tanul.

„Hogyha minden egyes mérőponton összeadjuk a rendelkezésre álló idősornak a hosszát, az összesítve 152 ezer évnek felel meg. Tehát egy rendkívül nagy mértékű adatgyűjtési folyamat előzte meg a modell tanítását és kidolgozását” – mondta Béres Ferenc, a HUN-REN SZTAKI hálózatkutatója.

Az adatokat atmoszférikus és talajközeli mérésekből szerezték, mérték a hőmérsékletet, a csapadék mennyiségét, a besugárzás mértékét vagy épp a légnyomást. De műholdfelvételekkel is dolgoztak, amelyeket szintén mesterséges intelligencia segítségével pásztáztak le a minél több és pontosabb adat kinyerése érdekében.

Fontos bemeneti adatnak számított még egy-egy terület vagy régió lejtése, az ottani kőzet jellege és a talaj minősége, valamint az, hogy az adott terület mennyire számított mezőgazdasági szempontból aktívnak, vagy épp nagyváros közelében feküdt-e.

A Google által kidolgozott eljárás mindezeket figyelembe véve jelzi előre az adott területen várható vízhozamot, ami előrevetíti az árvízvédelmi helyzet kritikusságát is.

A HUN-REN SZTAKI kutatója hozzátette, a fejlett térségeknél, ahol megfelelő minőségű infrastruktúra áll rendelkezésre az adatok rögzítésére és monitorozására, sokkal pontosabb előrejelzést tud adni a mesterséges intelligencia, mint ahol kevesebb ilyen adatból dolgozhatnak. De az árvizek előrejelzése már csak azért sem egyszerű feladat, mert a világ számos folyóján nincs vízhozammérő állomás.

Béres Ferenc szerint, ha egy ilyen gépi tanuló eljárásba betápláljuk a közép- és hosszú távú éghajlatmodellek által előrejelzett csapadékmintázatokat, akkor a mesterséges intelligencia segítségével útmutatást kaphatunk arra nézve, hogy a jövőben mely területeken, településeken milyen mértékben nő meg az árvizek kockázata. Ha például az egyes régióknál megnövekedett csapadékmennyiséget jelez 50 éves időtávban, akkor visszajelzést kaphatunk azzal kapcsolatban, hogy 50 év múlva mennyire nőhet meg ezeknek az áradásoknak a kritikussági szintje.

A Google mesterségesintelligencia-alapú fejlesztése jelenleg 80 ország csaknem 460 millió lakosának segít, köztük Magyarországnak is. A hazai árvíz-előrejelzéssel kapcsolatos információkat ITT lehet elérni.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(forrás: Magyar Kutatási hálózat, nyitókép: Pecaverzum)