2025. január 8. szerda | Gyöngyvér
Aktuális

Eltűnőben az orvhalászat Szlovákiában – mi történhetett?

Eltűnőben az orvhalászat Szlovákiában – mi történhetett?

Bohus Cintula, a Szlovák Horgász Szövetség (SRZ) zsolnai titkára szerint az utóbbi időben sokat javult az orvhalászat elleni küzdelem eredményessége a szlovákiai horgászterületeken.

„Ennek részben az az oka, hogy kihalóban van a régi orvhalászok generációja, illetve a »halas« éttermek helyzete is megváltozott a múlthoz képest” – idézte a Parameter.sk a TASR hírügynökségnek nyilatkozó Cintulát.

(A titkár az éttermek megváltozott helyzetét nem részletezte, de arra gondolhatott, hogy szigorúbb szabályoknak kell megfelelniük a hal beszerzését illetően, és ez megnehezítheti az orvhalászatból származó halak értékesítését.)

„Nem mondhatjuk, hogy már nem létezik orvhalászat, továbbra is észleljük a hálók kifeszítését, de a dunai horgászőrség aktívabb, együttműködik a folyami és a környezetvédelmi rendőrséggel” – magyarázta Bohus Cintula, hogy miért érzékelhető az orvhalászat visszaesése.

A vezető arról is beszélt, hogy Szlovákiában mintegy kétezer tagja van a horgászőrségnek, ez pedig elegendő, de természetesen nemcsak a számok határozzák meg a munka eredményességét.

„Egy szervezet öt aktív halőrrel eredményesebb lehet, mint húsz kevésbé aktív munkatárssal” – fogalmazott Cintula. Az SRZ-nél 12 hivatásos halőr dolgozik, akiknek korszerű felszerelés áll a rendelkezésükre, és az ország mindhárom nagy víztározójánál jelen vannak.

„Három-négytagú csoportokat alakítanak ki, kiválasztanak egy helyszínt, és kimennek például a helyi horgászhelyekre. Voltak már »nagy fogásaik« is, például az egyik szervezet vezetőjét is tetten érték” – nyilatkozta a titkár.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: AI-ChatGPT/Pecaverzum)