2025. június 17. kedd | Alida, Laura
Aktuális

Európában egyedülálló horgászvezetői képzés fejeződött be Debrecenben

Európában egyedülálló horgászvezetői képzés fejeződött be Debrecenben

Európában egyedülálló, horgászvezető szakirányú továbbképzés fejeződött be a Debreceni Egyetemen (DE): az első, az egyetem mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási kara és a Magyar Élettudományi Egyetem által közösen indított, a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (Mohosz) szoros együttműködésben kialakított kurzus záróvizsgáját húszan teljesítették – közölte az egyetem sajtószolgálata hétfőn az MTI-vel.

Közleményükben azt írták, a három féléves horgászvezető szakirányú továbbképzést 2024 tavaszán indították annak érdekében, hogy az állami tulajdonú, de a Mohosz kezelésében lévő vízterületek halgazdálkodási hasznosítása a jövőben is szilárd szakmai alapokon történjen. 

Hozzátették: a szakirányú továbbképzést elvégző hallgatók biológiai, ökológiai, halgazdálkodási, menedzsment- és szakigazgatási ismeretekkel gazdagodtak. A képzésen végzett hallgatók képesek átlátni az ágazatot érintő problémákat, ismerik a hazai természetes vizeket, azok halállományát, képesek ezen értékek hasznosítására, valamint törekednek a természeti erőforrások megőrzése és a hatékony hasznosítása közötti egyensúly megteremtésére – jelezték.

A képzés ugyanakkor a halászattal kapcsolatos oktatási és kutatás-fejlesztési feladatokat ellátó két felsőoktatási intézmény és a horgászszervezetek kötötti szakmai együttműködés elmélyítését is szolgálta – idézi a közlemény Stündl Lászlót, a DE mezőgazdasági karának dékánját. 

A kari vezető kiemelte: a 2026 februárjában induló következő évfolyamba várják a horgászat, halgazdálkodás, vízkezelés, vízhasznosítás vagy természetvédelem területén dolgozó, szakképzettséggel rendelkező, szakterületükön további ismeretek elsajátítására vágyó szakemberek jelentkezését. 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Mohosz)