2025. március 24. hétfő | Gábor, Karina
Aktuális

Fehér Attilát választották az Év halőrének – fotókkal

Fehér Attilát választották az Év halőrének – fotókkal

Március 20-án a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) szervezésében Tiszafüreden, a Kérész Öko- és Aktív Turisztikai Központban került sor a IX. Halak Napja és a IV. Halőrök Napja alkalmából rendezett központi ünnepségre, ahol színes előadások, nagy bejelentések, halőri címadományozások és végül egy helyszíni látványtelepítés is várta a résztvevőket. A hagyományoknak megfelelően sor került az „Év halőre” díj átadására is – olvasható a Mohosz közleményében.

A Magyar Haltani Társaság (MHTT), az Agrárminisztérium szakfőosztálya, a Mohosz, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal), valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesülete 2017-ben közös döntést hozott arról, hogy minden év március 20. napja legyen a Halak Napja. 2022. óta e jeles nap egyben a Halőrök Napja is. De miért is március 20.

Az ötletgazda Magyar Haltani Társaság választása azért esett erre a napra, mert ez a csillagászati tél utolsó napja. Jelentős halaink közül az elsőként szaporodó csuka ívása ekkor ér a csúcsra, ezt követően pedig hamarosan a többi faj ivadékai is megjelennek. Egy olyan időszak veszi tehát kezdetét, amelynek sikeressége meghatározó vizeink halállománya szempontjából. S ha vizeink halállománya szempontjából meghatározó, akkor mindez igaz számos, a halakkal szervesen összefüggő társadalmi és gazdasági területre, vetületre is.

Ezen a napon, illetve naptári környezetében cél, hogy valamennyi érintett szervezet, a teljes „magyar halas szektor” a saját profiljának megfelelő módon hívja fel a figyelmet a halak megbecsülésére, valamint az élőhelyükkel kapcsolatos általános és aktuális témákra, feladatokra. 

A számos vendég jelenlétében lebonyolított központi rendezvényen az első előadás az éghajlatváltozás hatásaira, egy másik pedig a mikroszennyezők veszélyeire hívta fel a figyelmet. 

Szó volt még a horgász digitalizációról és végül a Tisza-tavi halgazdálkodásról. Több bejelentésre is sor került. Az első a kiemelt problémát okozó madárfaj állományszabályzásának tovább gondolását szolgáló „Kárókatona 2.0” munkanevű egyeztetési folyamat Agrárminisztérium által is támogatott beindításáról szólt, majd következett a Mohosz 2026. évi Tisza-tavi csónakos pergető horgászvilágbajnokság megrendezésére irányuló sikeres pályázat bejelentése, végül annak a megállapodásnak az ismertetése következett, melynek alapján a Mohosz egy helyi nonprofit Kft.-vel fogja elláttatni a tókarbantartási feladatokat. 

A rendezvény egyik kiemelt, ünnepélyes eleme a „címzetes vezető halőri” elismerések és az „Év halőre” díj átadása volt.

Címadományozásban részesült Bencze Ádám (Somogy vármegye), Megyesi János (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye), Müller Attila János (Bács-Kiskun vármegye), végül Németh Béla (Fejér vármegye). Az Év halőre Fehér Attila (Hajdú-Bihar vármegye) lett. 

Zárásul a szintén bejelentett éves 1000 mázsás, azon belül a rendkívüli közel 400 mázsás Tisza-tavi telepítési első alkalmaként a központ előtti vízparton látványtelepítésre került sor, ahol 1500 kilogramm ponty került új élőhelyére. 

„Csak akkor van biztató jövőnk, ha együtt teszünk is érte. Mutassunk példát. Becsüljük meg még jobban a halakat, s a halőreink bevonásával velük, élőhelyükkel együtt védjük és óvjuk mindazon értékeket, melyeket ők is jelentenek nekünk. Tisztelettel felkérjük valamennyi állampolgárt, természetkedvelőt, horgászt, hogy soha ne feledjék a felelősségüket, egyben közös felelősségünket a jövőnk és a jövő nemzedékei érdekében!” – fogalmazott Dérer István, az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ (OHSZK) főigazgatója, a Mohosz elnökhelyettese.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Mohosz)