21 év után jelentősen bővített, átdolgozott kiadásban tért vissza a Magyarország halfaunája című alapmű: a kötet immár 103 fajt mutat be öt évtized előfordulási adataira és a legfrissebb rendszertani változásokra támaszkodva. Sallai Zoltán, a kötet társszerzője szerint a cél a hazai vizek halairól alkotott kép pontosítása volt a ritka fajoktól az újként leírtakig.
Szeptemberben jelent meg Harka Ákos és Sallai Zoltán Magyarország halfaunája című könyvének a második, átdolgozott és bővített kiadása.
A könyv előzménye Harka Ákos 1997-ben megjelent Halaink című munkája, amely képes határozó és elterjedési útmutatóként a magyarországi fajok közül 69-et mutatott be, mindegyiket színes fotóval és elterjedési térképpel kiegészítve.
Hét évvel később egy másik elhivatott halfaunisztikai szakember bevonásával készült el Harka Ákos és Sallai Zoltán Magyarország halfaunája című kötete. Ez már a ritkaságokat is magába foglalva 90 fajról adott a korábbi tartalomnak és stílusnak megfelelő, de kissé bővített ismertetést, amellyel Magyarország halfaunájának az addigi legteljesebb képét adta.
A szerzőpáros húsz év elteltével döntött úgy, hogy a halak genetikai alapokon átalakított rendszerében, valamint a hazai fajok számában és elterjedésében bekövetkezett változásokat figyelembe véve elkészíti a könyvnek a második, jelentősen módosított és bővített kiadását.
Miben más az új kötet az előzőektől? – kérdeztük Sallai Zoltántól.
A második, bővített kiadás már 103 fajt tartalmaz, amely részben annak tudható be, hogy időközben voltak rendszertani változások, és ez a könyv már ezeket követi. Pár éve a FishBase portálon is módosították a rendszertant, a pontyféléket is több családra bontották, így ma már például vannak küllőfélék, nyúldomolykófélék, idegenpontyfélék, compófélék, stb. Az új könyv – ami most, 2025-ben látott napvilágot – már az új rendszertan szerinti sorrendet és a jelenleg elfogadott tudományos neveket követi. De azzal tisztában kell lenni, hogy akárcsak a jogszabályok, a rendszertan is folyamatosan változik, így csak egy pillanatképet lehet adni a rendszertani besorolásokról.
Az első kiadásban csak húsz év előfordulási adatait vettük figyelembe, most viszont 1975-től kezdve, az elmúlt fél évszázad faunisztikai előfordulási adatait foglaltuk össze, azokat revideálva. Úgy gondolom, ez nagy értéke a könyvnek.
Nagyon sok adatot gyűjtöttünk a közösségi oldalakról, csoportokból. Ezúton is hálásan köszönjük azoknak, akik támogatták az elterjedési térképek, lelőhelyek teljesebbé tételét. Nagyon sok adatot kaptunk olyan, ritkán előforduló fajokról, mint a galóca, a garda, a kecsege, amelyekkel a halkutatók viszonylag ritkán találkoznak.
69, 90, 103. Így növekedett a fajok száma a könyvekben. Ez csak a revízióknak köszönhető, vagy vannak benne új fajok is? Mi alapján kerülhetett bele egy hal a könyvbe? A Hévízi-kifolyó halai szerepelnek-e benne?
A Hévízi-tó kifolyójában élő díszsügerek benne vannak, mert a könyv összeállításánál elősorban azokat a fajokat vettük figyelembe, amelyekről köztudottan ismert és bizonyított, hogy önfenntartó állománnyal rendelkeznek. Emellett bekerültek olyan fajok is, amelyeknek – a rendszertani változásokat követően – jelenleg nincs recens előfordulási adata faunaterületünkről. Ilyen például a Petényi-márna, amelyet több fajra bontottak, de ezek közül az, amelyik most is ezt a nevet viseli, csak Romániában és Bulgáriában él. Nálunk az Északi-középhegység vizeiben és a Felső-Tiszán élő pataki márnák új neve kárpáti márna lett, a Sebes-Körös romániai és hazai szakaszán pedig a bihari márnát írták le új fajként. A kárpáti, a bihari és a Petényi-márna viszont annyira hasonlít egymáshoz, hogy külső szemrevételezéssel nem különböztethetők meg biztonsággal, így a terepen csak lelőhelyük alapján tudjuk őket azonosítani, és ugyanez mondható el a dunai és tiszai küllőről is, melyek a korábban fenékjáró küllőként leírt fajból keletkeztek.
Olyan fajokat is megemlítünk, amelyek egy-egy nagyobb áradásnál lesodródhatnak faunaterületünkre. Emellett vannak benne olyan fajok is, amelyeket sajnos már kipusztultnak vehetünk. Ilyen például a törpe maréna, amelynek az ’50-es években, a Dunakanyarból volt bizonyított előfordulása Till József által.
A ponttérképeken ezeket próbáltuk elkülönítve kezelni. Fekete pont azokat a négyzeteket jelöli, ahol az adott faj igazoltan előfordult a recens időszakban, tehát az elmúlt ötven évben. Fehér ponttal azokat az előfordulásokat jelöltük, a tokfélék esetében is van jónéhány ilyen, amelyek ötven évnél régebbi előfordulási adatok, de ponthoz köthetők.
Van azonban egy harmadik jelölés is, a szürke. Ezt a színt akkor használtuk, ha a korábban egy fajnak tartott, de időközben két fajra bontott hazai állomány régi észlelési adatai alapján nem lehetett eldönteni, hogy melyik fajba sorolhatók. Például a korábban törpecsíknak leírt fajt 2007-ben szétbontották bolgár csíkra és balkáni csíkra. Az új előfordulások már mindkét faj térképén feketével vannak jelölve, de azokat a korábbi észlelési helyeket, amelyekről nem lehetett tudni, hogy ott melyik faj képviselői kerültek elő, szürkével jelöltük. És ugyanez igaz a két busafajra. Vitál Zoltán kutatótól horgászoktól begyűjtött előfordulási adatokat is kaptunk, de sok közülük csak úgy volt megjelölve, hogy busa, és a fotó alapján sem lehetett megállapítani, hogy fehér vagy pettyes busa, így ezeket is szürkével jelöltük az elterjedési térképeken.
A ponttérképen kizárólag azok az előfordulások vannak, amelyek esetében meg lehetett határozni a 10-szer 10 kilométeres hálónégyzeten belül – amit az Európai Unió is használ – a fogás helyét.
Az előbbiek mellett megemlítünk olyan fajt is mint a cifra kölönte, amely csak a történelmi Magyarország területén fordul elő, a Felső-Tisza vízgyűjtőjén, Máramarosban. Arra kicsi az esély, hogy hozzánk lesodródik, de mivel a korábbi faunisztikai munkák tartalmazzák, helyet adtunk ennek a fajnak is a könyvben.
Hogyan épül fel a könyv?
A tartalom nagy részét a fajismertetők teszik ki, minden egyes faj dupla oldalt kapott színes fotóval és elterjedési térképpel. Néhány esetben – szintén eltérve a korábbi könyvtől – tettünk be egy kisebb bélyegképet, ami a faj jobb beazonosítását, felismerhetőségét szolgálja. A tokfélék esetében például látható a száj alulról, a gébfélék esetében pedig tettünk be fotót a fekete színű, hím nászruhás egyedekről is.
Mennyi munka van a könyvben, mióta készült?
A legtöbb időt a gyűjtési munka igényelte, amit 1972-től végzünk Harka Ákossal, akkor én még gyerek voltam, de már a vizeket látogattam, bár faunisztikai adataim még nem voltak. A ’80-as évek elejétől már írogattam, hogy milyen fajokkal találkoztam. ’87-ben kerültem a Haltenyésztési Kutató Intézetbe, azóta gyűjtöm a halfaunisztikai adatokat az ország természetes vizeiről. A saját adatbázisomban hetvenezer előfordulási adat van, de Ákos bátyámnak is közel harmincezer előfordulási adata szerepel benne.
A teljességre törekedtünk, ezért a szakirodalmi adatok mellett több olyan adatbázist is felhasználtunk, melyet a kutatócsoportok és kutatótársak rendelkezésünkre bocsátottak. A legnagyobb közülük a Bioaqua Pro Kft., amely egy debreceni székhelyű környezetvédelmi, természetvédelmi vállalkozás, ők nagyon sok adatot szolgáltattak. Ugyancsak kaptunk adatbázist a Tihanyi Kutatóintézet kutatóitól, ahol a Víz keretirányelves felmérések is folytak országos szinten. De meg kell említeni Szalóki Zoltánt, Tóth Balázst, Erős Tibort és Sály Pétert is, akik az összes dunai előfordulási adatot biztosították. Szintén sokat segített adatokkal Halasi-Kovács Béla, Csipkés Roland, Boltizár Ottó és Weiperth András, továbbá az előfordulási adatok pontos lokalitásának meghatározásában Györe Károly és Vida Antal is számtalan esetben segített.
A 351 oldalas könyv tartalmaz egy rövid, angol nyelvű összefoglalót és egy negyvenoldalas irodalomjegyzéket is. Arra törekedtünk, hogy minél teljesebbek legyenek az elterjedési térképek, ezért a halbarátoktól is elfogadtuk a bizonyított fogásokat. Az adatközlőkre kiemelt figyelmet fordítottunk, a könyv végén hat oldalon soroljuk fel azokat a személyeket – halászokat és horgászokat is –, akik segítették a munkánkat.
Hány példányban jelent meg, és hogyan lehet hozzájutni?
Ezer példányban adtuk ki, és ennek már közel a kétharmada elfogyott.
A könyv a kiadó honlapján, a csabak.hu oldalon, a rendelési űrlap kitöltésével rendelhető meg, a fogyasztói ára 17.850 forint+ szállítási költség. A megrendelés kizárólag előreutalással működik. A megrendelést követően a kiadó a szamlazz.hu-n keresztül küld egy átutalásos számlát, a számlán szereplő összeget el kell utalni a számlán szereplő számlaszámra, és miután a kiadó számlaszámán jóváírásra került az összeg, a kiadó Foxposton keresztül a megrendelő által megjelölt automatába megküldi a könyvet.
RENDELD MEG A KÖNYVET IDE KATTINTVA!
Harka Ákos életrajza:
Biológus, hidrobiológus és pedagógus, a magyar haltani kutatás kiemelkedő alakja.
1941-ben született Békésszentandráson, felsőfokú tanulmányait Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen végezte, ahol a Tisza halaival foglalkozó doktori disszertációját is megvédte.
Évtizedeken át a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium biológia-kémia szakos tanára volt, innen vonult nyugállományba is. Diákjai kiemelkedő eredményeket értek el az országos versenyeken, többen tudományos pályára léptek, ő pedig Pro Talento-díjat és számos pedagógiai elismerést kapott tehetséggondozó munkájáért.
Kutatóként a Tisza és más hazai folyók halfaunájának felmérésében játszott úttörő szerepet. Elsőként vizsgálta a csuka- és harcsaállományok természetesvízi növekedését, kimutatta több inváziós halfaj hazai megjelenését, tisztázta több küllőfaj elterjedését, és jelentős adatbázist épített a Tisza-tó halállományának változásairól. Több gerincesfaunisztikai kutatásban is részt vett a Kárpát-medence különböző térségeiben.
Nagy hangsúlyt fektetett az ismeretterjesztésre és a haltani szakmai közösség építésére. Kezdeményezésére jött létre 2005-ben a Magyar Haltani Társaság, amelynek 16 évig volt az elnöke, majd tiszteletbeli elnökké választották.
A társaság szakmai kiadványát, a Pisces Hungarici-t 15 éven át szerkesztette, és több, mára országosan ismert kezdeményezés – köztük az „Év hala” választás és a „Mit fogtam?” online azonosító oldal – is az ő nevéhez fűződik.
Több száz publikáció szerzője, amelyek között tudományos közlemények és népszerűsítő írások egyaránt szerepelnek. Kutatói, természetvédelmi és pedagógiai tevékenységét számos díjjal ismerték el, többek között a Pro Natura díjjal, a Rátz Tanár Úr Életműdíjjal és a Magyar Arany Érdemkereszttel.
Sallai Zoltán életrajza:
Sallai Zoltán halkutató 1969-ben született Mezőtúron, egyetemi tanulmányait Debrecenben folytatta, előbb az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karán szerzett oklevelet. Természetvédő szakember, a Magyar Haltani Társaság alapító, elnökségi tagja, aki több évtizede kutatja a hazai természetes vizek halfaunáját.
Gyerekkorában Túrkevén kezdett horgászni, majd középiskolás évei alatt már rendszeresen tanulmányozta a Hortobágy-Berettyó vízi élővilágát, megfigyeléseit naplószerűen rögzítve.
A halkutatói pályája a szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézetben indult, ahol a természetesvízi munkacsoportban Dr. Györe Károly mellett dolgozott, ahol a több mint eltöltött 10 év alatt sok természetes vizen megfordultak, melyek közül a Felső-Tiszát látogatták gyakrabban.
Később a Körös-Maros, majd a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi szakembereként tevékenykedett, ahol kiemelt figyelmet fordított a halak védelmére.
Saját, 2004-ben alapított vállalkozását – a Vaskos Csabak Bt.-t – ritka és védett halfajunkról nevezte el.
Több természetvédelmi és génmegőrzési projekt szakmai felelőseként dolgozik. Részt vett a széles kárász- és compóállományok génbanki alapjainak kialakításában, a mohácsi dunai mellékág-rehabilitáció monitorozásában, több hallépcső működési hatékonyságának a vizsgálatában, továbbá 2018 óta a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszerben a halközösségek monitorozásának az országos koordinátára. Ezenkívül négy alkalommal vett részt az Élőhelyvédelmi Irányelv szerinti országjelentések halas adatlapjainak kitöltésében és az elterjedési térképek összeállításában.
Kutatásai során számos ritka halfaj új hazai előfordulását igazolta – köztük a felpillantó küllő murai, drávai és hernádi előfordulását –, valamint a Felső-Tiszán ő találta meg a cianidszennyezés utáni első vaskos csabakot.
Továbbá ő határozta meg elsőként Magyarország számára új fajként a Körösben fogott tengeri pisztrángot (Salmo labrax) is.
Tudományos eredményei rendszeresen jelennek meg főként hazai szakfolyóiratokban. Eddigi munkáját Pro Natura Emlékplakettel is elismerték.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Pecaverzum)
