A tatai Derítő-tónál egy erősen ittas horgász miatt mentőt kellett hívni, miután a sátora közelében meztelenül találtak rá.
A tatai Derítő-tónál meglehetősen rendhagyó eset miatt kellett intézkedniük a halőröknek és a távfelügyelet munkatársainak – számoltak be a vízterület közösségi oldalán szeptember 19-én, szombaton.
A horgászt lejárt horgászjeggyel a sátrának közvetlen környezetében találták meg – ráadásul teljesen meztelenül, négykézláb.
Az elfogyasztott alkohol mennyisége miatt a terület üzemeltetői annyira aggódtak az állapotáért, hogy mentőt hívtak hozzá.
A kiérkező egység felmérte a férfi állapotát, és megállapította, hogy nincs veszélyben. A horgász együttműködött a segítőkkel, így rendőri intézkedésre nem volt szükség.
A Derítő-tó üzemeltetői végül lehetőséget adtak neki, hogy a helyszínen összeszedje magát és kijózanodjon, majd saját lábán távozzon. A bejegyzés szerint addigra a ruhatárával is sikerült rendeznie a kapcsolatát.
A történetet a tó üzemeltetői humorral tálalták, ugyanakkor hangsúlyozták: természetesen továbbra is lehet a tónál pihenni, barátokkal találkozni, sütögetni és koccintani, de érdemes figyelni arra, hogy az alkoholfogyasztás ne jusson el addig a pontig, amikor már másoknak kell gondoskodniuk az emberről.
Az üzemeltetők egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy ha valaki rosszul van, a társai inkább kérjenek segítséget.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Derítő-tó FB-oldala)