2024. október 22. kedd | Előd
Aktuális

Feladta a leckét ez a hal. Te felismered?

Feladta a leckét ez a hal. Te felismered?

Nem hagyta nyugodni a pecást, és klaviatúrát ragadott, hogy megtudakolja a Magyar Haltani Társaságtól, hogy milyen hal is akadt a horgára.

A halat augusztus 25-én fogta a Fekete-víz patakból, mely az Ipoly-folyóba torkollik. „Kerek és aranyszínű, ezért megvan a tippem, de szeretném a segítségüket kérni a határozásban” – írta levelében S. Ö.

Az MHTT válaszának elején leszögezte, hogy a halak színezete olykor jelentős mértékben változhat, a környezeti feltételekhez gyorsan alkalmazkodnak, ezért a színük többnyire nem megbízható határozóbélyeg. 

Sőt, a képen a hal hátúszójának a szegélye sem látszik, ami a széles kárásznak domború, míg az ezüstkárásznak egyenes.

Gond azonban ez szál sincs, mert a fajazonosítást más tulajdonságok alapján el tudták végezni.

„Fiatal széles kárászok esetében a faroknyélen egy jól kivehető sötét folt látható, ez ennél a halnál nincs jelen. Az oldalvonalon 30 pikkely számolható, a széles kárász esetében ez az érték legalább 32. Ezek alapján a képen látható hal egy inváziós ezüstkárász (Carassius gibelio)” – állapították meg teljes bizonyossággal.   

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: MHTT)