2024. március 29. péntek | Auguszta
Aktuális

Felkerült a Mohosz rekordlistájára a nőtincsi gigaharcsa

Felkerült a Mohosz rekordlistájára a nőtincsi gigaharcsa

Hitelesítette a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) a Nőtincsen fogott száz kiló feletti harcsák egyikét, amely így az országos rekordlista harmadik helyét foglalja el. A másik hal esetében még tart a folyamat, és a negyedik helyre várható.

A Pecaverzum október elején elsőként számolt be róla, hogy egészen elképesztő módón gyakorlatilag egy óra leforgása alatt fogtak két száz kiló fölötti harcsát a Nógrád megyei Nőtincsen, a Szent István-tavon. Az egyik harcsa 106,80 kiló és 227 centi volt, míg a másik ugyanolyan hosszú, de 1,80 kilóval kisebb. 

A szinte hihetetlen kategóriába sorolható duplafogás híre bejárta az országos sajtót, forgatott a helyszínen több országos televízió is. 

A két gigaharcsát a Harcsafogó Baráti Peca elnevezésű összejövetel első napján akasztották, és már akkor tudni lehetett, hogy ezek a halak bizony előkelő helyet kaphatnak a Mohosz rekordlistáján, ha sikerül a fogást hitelesíteni.

Nos, mostanra a nagyobbik példány esetében már befejeződött a verifikációs folyamat, és az adatok, valamint pár fénykép felkerült az adatbázisba

A 106,80 kilós harcsa, amely ifj. Ódor László nevéhez fűződik, mostantól az abszolút országos rekordlista harmadik helyét foglalja el. Az élen továbbra is egy 113 kilós hal áll még 2010-ből.  

A rekordlistára pillantva kitűnik, hogy óriási a szakadék a dobogós helyezettek és az őket követők között. Sokáig azonban nem marad ez így, ugyanis úgy tudjuk, a Nőtincsen fogott kisebb, 105 kilós egyed hitelesítése is megkezdődött. Ha mindent rendben talál a Mohosz, Orosz Gyula lesz majd az új „bronzérmes”.

Így fest most a rekordlista élmezőnye:

 

      1. 113 kiló, 2010.
      2. Sasvári Márk: 109 kiló, 224 centi (2019. október 20. 18:45, Baranyai Kisvizek I.)
      3. Ifj. Ódor László: 106,80 kiló, 227 centi (2021. október 4. 21:52, Nőtincsi-víztározó)
      4. Kucsák László: 103,90 kiló, 237 centi (2018. augusztus 23. 18:50, Fehérvárcsurgói-tározó)
      5. Kerekes Zoltán: 93,20 kiló, 251 centi (2017. április 20. 02:00, Újkígyósi homokbánya tó)
      6. Kiss Miklós: 89 kiló, 205 centi (2017. szeptember 22. 20:15, Szőnyi Szabadaság Tsz. vízállása)

Pálinkás Viktor, a Harcsafogó Baráti Peca szervezője a Pecaverzumnak elmondta, óriási volt a két hal visszhangja, és már most sokan érdeklődtek a tó iránt, amelyben a kapitális jószágok élnek.

„Most mindenki a csodájára jár a tónak. Ez akkora promóciót adott a víznek, hogy már talán nehéz is lesz kezelni azt a tömeget, amely jövőre jönne. Az a tervünk, hogy átszervezzük a tó működtetését, hogy ki tudjuk szolgálni a megnövekedett igényeket” – nyilatkozta Pálinkás Viktor. 

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!