2024. március 29. péntek | Auguszta
Videók

Két száz kiló fölötti harcsát fogtak egy este alatt

Két száz kiló fölötti harcsát fogtak egy este alatt

Fantasztikusan indult a Nógrád megyei Nőtincsen a Harcsafogó Baráti Peca elnevezésű összejövetel, ahol rögtön az első napon, október 4-én, hétfőn két száz kiló fölötti harcsát is fogtak.

A 17 csapat részvételével péntek 10 óráig zajló versenynek az 50 hektáros Szent István-tó ad otthont. És bizony már első napon sikerült rekordot beállítani. Gyakorlatilag egymás után fogtak két száz kiló fölötti harcsát is, amelyek hossza centire pontosan megegyezett, csak súlyban volt némi eltérés.

„Én nem tudok arról, hogy Magyarországon történt volna valaha olyan, hogy egy harcsafogó versenyen két száz kiló harcsa is partra kerüljön már az első napon, de lehet, hogy az egész világon kuriózum ez” – nyilatkozta a Pecaverzumnak Pálinkás Viktor, a verseny szervezője, az idei országos harcsafogó bajnokságon ezüstérmes Váci Harcsaleső csapat vezetője, akit egyébként már külföldről is rengetegen megkerestek hétfő este óta.

„Azt is kérdezték, hogy nem ugyanaz-e a két hal. De ez teljességgel kizárt, mert amikor az egyiket mérlegeltük, akkor már a másikért vízen voltak” – szögezte le.

„A megütés pillanatában térdre kényszerített” – ezt már Orosz Gyula mondta, aki az Ipolyman Catfish Team tagjaként szakítós módszerrel, 70 dekás kárásszal csalta horogra a „kisebbik”, 227 centis és 105 kilós harcsát.

„40 méteren horgásztam, egy bedőlt fákkal tarkított akadós terepen. Esélyem sem volt, hogy csóknakba szálljak. Olyan volt, mint egy betonfal. Fogtam már nagy harcsákat, de ilyen erőt még nem éreztem, egyből tudtam, hogy egy bizonyos hatalmas lesz. Le kellett fognom a dobot, annyira vitte a damilt” – emlékezett vissza a 40 percig tartó fárasztásra Orosz Gyula, akinek az eddigi rekordja egy 1996-ben „legyőzött”, 64 kiló harcsa volt.

„Szakítós módszerrel, dupla hallal, két kárásszal akasztottam – kezdte a történetet a Pecaverzumnak a Laci Team csapatvezetője, ifj. Ódor László. – Radarral találtunk egy 2,70-es vizet, ahol egy gödörben láttunk hatalmas harcsát. Szerintem azt fogtam meg, amit kiszemeltünk. Kezd lehűlni a víz, és már keresik a vermelő helyeket.”

A fárasztás szintén körülbelül 40 percig tartott, a harcsa többször megforgatta a csónakot. Az intenzív csata közben egyszer csak azonban szó szerint kettétörött a 3,10 méteres bot. Szerencsére addigra már a harcsa kezdett fáradni, és felfeküdt a víz felszínére, így végül sikerült csónakba emelni.

Ódor Lászlónak segítő, Lukszics Ákos, a Váci Harcsalesők csapat tagja is jelen volt. Ő a csónak navigálásával járult hozzá a sikerhez, majd egy ponton ő is átvette a botot.  

A hal visszaengedéséről videó is készült.

A horgászpáros esküszik az úgynevezett piros zörgőre, amelyet most sem nélkülöztek a szereléken. „Ez egy csodamütyűr. Minden botunkon van ilyen, e nélkül nem is pecázunk. Ezzel sokkal több kapást lehet előidézni” – magyarázták. Amikor lemérték, kiderült, az egymás után fogott két harcsa hossza centire pontosan megegyezett (227), tömegben viszont a második hal többet nyomott, 106,80 kilót.

Mivel mind a két harcsát nősténynek azonosították, így szinte borítékolható, hogy ezeknél még nagyobb, hím példányok is élhetnek a tóban. A magyar országos csúcs 112 kiló 2004-ből.

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

Különleges történetek a Nagy fogások rovatunkban! Videókat néznél? Kattints IDE!

Küldj sztorit Te is!

Egy gombnyomással juttathatsz el nekünk fotót és szöveget! Kattintsd IDE, és már küldheted is a sztoridat!

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!