A Kiskörei Hallépcső napjainkra a Tisza-tó egyik különleges „szereplőjévé” vált, mind a turisták, mind az ökológiai folyosón átkelő halak számára. A hallépcső felső zsilipjének ablakán át bárki megtekintheti az éppen akkor ott vonuló halakat. A mindössze 1,3 kilométer hosszú, mesterségesen kialakított, de természetközeli halátjáróban 2015-ben a Halászati Kutatóintézet HAKI, 2016-tól 2021-ig pedig a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) munkatársai végeztek rendszeres vizsgálatokat. A felmérések során összesen 41 halfajt sikerült kimutatni a hallépcső területéről.
A Kötivizig által végrehajtott felmérések, amelyeket minden esetben elektromos halászgéppel hajtottak végre, a hallépcső teljes szakaszát érintették – olvasható a Magyar Haltani Társaság (MHTT) honlapján.
Az évek alatt összegyűlt tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a Téli-kikötő felől nyíló felső rávezetőcsatornába a hallépcső területéről a halak nagyon csekély számban úsznak föl. Annak érdekében, hogy a problémára választ kapjanak, 2022-ben a felső rávezetőcsatorna területét alapos vizsgálatnak vetették alá.
Négy alkalommal végeztek felmérést: május 18-19-én, június 9-10-én, augusztus 4-5-én és szeptember 22-23-án. A vizsgálatok során elsőként a kémlelőablakban vonuló halfajokat figyelték meg nappal és éjszaka 3-szor 30 percen át.
A rávezetőcsatorna 170 méternyi teljes hosszán, a jobb és bal parton is végeztek elektromos halászatot, melyet nappal és éjszaka egy-egy alkalommal csónakból hajtottak végre. Továbbá a rávezetőcsatorna középső szakaszán – 12 órás expozícióval – 10 darab törpeharcsa-gyérítésnél használatos ikervarsát helyeztek el, amelyeket minden esetben csak a következő nap reggelén szedtek fel.
Az eltérő mintavételi módszerekkel összesen 27 halfajt sikerült kimutatni a területről. Ez a halfajok nappali időszakban történt megfigyelésének, az elektromos halászgéppel történt éjszakai felméréseknek és a varsák alkalmazásának az együttes eredménye.
A kémlelőablakban nappal a szélhajtó küsz (Alburnus alburnus), a süllő (Sander lucioperca), a harcsa (Silurus glanis), a karikakeszeg (Blicca bjoerkna), a dévérkeszeg (Abramis brama), a laposkeszeg (Ballerus ballerus), a bagolykeszeg (Ballerus sapa) és a fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix) volt jelen a legnagyobb egyedszámban.
Ezek mellett kisebb gyakorisággal volt jelen a ponty (Cyprinus carpio), a balin (Leuciscus aspius), az amur (Ctenopharyngodon idella), a paduc (Chondrostoma nasus), az ezüstkárász (Carassius gibelio), a pettyes busa (Hypophthalmichthys nobilis), a bodorka (Rutlius rutilus), a domolykó (Squalius cephalus), a garda (Pelecus cultratus) és a márna (Barbus barbus).
A nappali időszakban elektromos halászgéppel végzett felmérések során továbbra is az volt a tapasztalat, hogy a rávezetőcsatorna területén az ablakban látottakhoz viszonyítva csak alacsony számban vannak jelen a halak. Ezek többnyire a szélhajtó küsz, az apró dévérkeszeg, a balin és bodorka egyedei. Az éjszakai felmérések azonban ennek fordított képét mutatták. A sötétség beállásával a halak az ablak elől szinte teljesen eltűntek.
A rávezetőcsatorna fölső szakaszán elektromos halászgéppel és varsával is sikerült olyan méretű halfajokat kimutatni, amilyeneket a nappali órákban megfigyeltek. Ezek közül a legnagyobb egyedszámban, a karika- és a dévérkeszeg, a süllő és a harcsa volt jelen. Kis számban került elő a ponty, a balin és a bodorka.
„Érdemes kiemelni, hogy a vizsgálatok során a nappali időszakban megfigyelt reofil fajok közül csupán a laposkeszeg volt az, melyet az éjszakai órákban a rávezető csatorna területéről sikerült kimutatni” – írta publikációjában Sólyom Norbert és Juhász Máté.
A vizsgálati eredmények alapján azt lehet elmondani, hogy nappal a kémlelőablak és a felső rávezetőcsatorna közötti kétosztatú bujtatóműtárgy 40 méteres szakaszán a hirtelen bekövetkező kontrasztváltozás miatt (világosból hirtelen sötét lesz) a halak nem mernek áthaladni.
Ezt igazolja, az is, hogy csak sötétedés után sikerült olyan nagyobb méretű halakat kimutatni, melyeket nappal megfigyeltünk.
A kutatók másik észrevétele az, hogy a hallépcső kémlelőablak alatti szakasza egy erősen áramló, kövezett medrű élőhely, míg a felső rávezetőcsatornán a vízmozgás lelassul, az aljzat pedig földmederre vált át. Ez egy olyan mértékű habitatváltozás, melyet az olyan reofil halfajok, mint a paduc, a márna vagy a domolykó nem kedvelnek
„Annak érdekében, hogy a Kiskörei Hallépcső még hatékonyabban segítse a halak szabad vándorlását, kívánatos lenne a fölső rávezető-csatorna egyik partoldalát kikövezni” – állapították meg a haltani szakemberek.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Kötivizig, fotó: MHTT/Pál Gábor)
